Atlanti tanács kontra kormány <br/>

Vágólapra másolva!
Ma küldi el a lemondó leveleket a Magyar Atlanti Tanács (MAT) azoknak a külföldi felszólalóknak, akik e hét végén egy nemzetközi konferenciára lettek volna hivatalosak - a programot azonban törölni kellett, mert a magyar kormány váratlanul visszavonta az anyagi támogatást. A háttérben a MAT és a kormányzat konfliktusa húzódik meg: a Fidesz a saját jelöltjét akarja beeröltetni a vezetőségbe - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A civil szervezet működését eddig - a Külügyminisztérium költségvetésén keresztül - a kormány finanszírozta, ám az idei támogatást egyelőre visszatartja. Ezúttal a honvédelmi tárca adott volna ötmillió forintot egy nemzetközi tanácskozás megszervezésére, és a támogatásról már az írásos szerződés is megszületett. A múlt héten azonban indoklás nélkül beszüntették a támogatást, az ügyet különösen kínossá teszi, hogy a finanszírozásban részt vállalt volna a brit és a holland nagykövetség is. A meghívott kormányzati vendégek szintén lemondták a részvételüket a Védelmi átalakítás kihívásai című konferencián, kivéve Kőrösi Csaba, külügyi helyettes államtitkárt.

A MAT vezetősége már csak azért is érthetetlennek tartja a döntést, mert időközben Dérer Miklós főtitkár - akinek a helyére a kormány a saját jelöltjét szánja - közölte, hogy távozik a posztjáról. Az atlanti tanács elnöke Somogyi Ferenc, akit annak idején a fideszes Szájer József ellenében választottak meg. Bárki is lesz az új főtitkár, megnehezíti a helyzetét, hogy olyan szervezet irányítását kénytelen átvenni, amelynek a hírnevét óhatatlanul kikezdi az utolsó pillanatban lemondott konferencia.

(OS)

Ajánló:

Korábban:

(2001. március 14.)