Vágólapra másolva!
Azok a képviselők, akik nem tettek eleget kötelezettségüknek, és nem juttatták el eddigi vagyonnyilatkozatukat a parlamenti képviselők vagyoni helyzetét vizsgáló bizottsághoz, megsértették az alkotmányt, és kötelesek ábécésorrendben a testület előtt vallomástételére megjelenni. Tóth András, az Országgyűlés Ügyrendi Bizottságának szocialista alelnöke közölte: az MSZP képviselői nem jelennek meg vallomástételre a vagyonvizsgáló bizottság előtt.
Vágólapra másolva!

Répássy Róbert, a vagyonvizsgáló bizottság fideszes elnöke elmondta: 163 olyan képviselő van, aki egyáltalán nem volt hajlandó eleget tenni a testület felhívásának. A bizottság ismételt megkeresése után összesen 222 képviselő juttatta el a testülethez a kért dokumentumot, közülük hét képviselőt hiánypótlásra szólítottak fel. A szocialisták és a szabad demokraták – előzetes közlésüknek megfelelően - nem juttatták el vagyonnyilatkozatukat a bizottsághoz. A kormánypárti politikusok közül Dögei Imre (FKGP), a függetlenek közül pedig többek között Székely Zoltán nem tett eleget a bizottság kérésnek. Utóbbi kapcsán a bizottság úgy határozott, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Székely Zoltánnak akkor kell kötelezettségét teljesítenie, ha akadályoztatottsága megszűnik

Répássy Róbert azzal indokolta a mulasztó képviselők alaptörvénysértését, hogy az Országgyűlés bizottságai által kért adatokat mindenki köteles rendelkezésre bocsátani, illetve a grémium előtt vallomást tenni. Mint a testületi tanácskozásán elhangzott, ez a vallomástétel valójában nyilatkozattételt jelent.

A bizottság tagjai még nem döntötték el, hogy ha az ábécésorrendben behívott képviselők nem tesznek eleget kötelezettségüknek, akkor milyen szankcióval sújtják őket. Fenyvessy Zoltán (MIÉP) indítványozta, hogy a mulasztók ugyanazt a büntetést kapják, amit a képviselők jogállásáról szóló törvény előír azok számára, akik nem nyújtják be vagyonnyilatkozatukat. A jogszabály szerint aki ilyen vétséget követ el, nem gyakorolhatja képviselői jogait, és nem kap tiszteletdíjat, ameddig nem pótolja a hiányt.

A bizottság foglalkozott azzal a kérdéssel is, hogy a képviselők vagyonának felmérésére alkalmazott szakértők milyen szempontok alapján végzik majd munkájukat. Elhangzott, hogy a szakértők nem nyomoznak, nem ellenőriznek, nem tartanak helyszíni és tárgyi szemlét, kizárólag a bizottság által a rendelkezésükre bocsátott vagyonnyilatkozatok alapján mérik fel az ingóságok és az ingatlanok értékét.

(MTI)