Vágólapra másolva!
Jórészt beismerte bűnösségét, és tettéről szólva sírva fakadt pénteken a Fővárosi Bíróság büntetőtárgyalásán Hajzer Lajos. Hajzert az ügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel, köztük az Úri utcai Korda-gyilkossággal vádolja.
Vágólapra másolva!

A vádirat Hajzer terhére rója Korda István vállalkozónak, az Antenna Hungária Rt. igazgatósága volt elnökének, illetve az ÁPV Rt. egykori vezető tisztségviselőjének, utóbb pedig homoszexuális pornófilmek producerének a budai Várban található, saját Úri utcai lakásában 2000. március 21-én történt meggyilkolását, valamint egy postás megölését 1999. november 16-án Törökbálinton.

Fotó HavariaPress
A vádlottak

Hajzer állítja: mindkét áldozatát a pénz miatt ölte meg. De egyik gyilkosságot sem tervezte el előre - derült ki Hajzer Lajos pénteki vallomásából, melyet egy ízben meg kellett szakítani, miután a vádlott sírva fakadt.

Hajzer Lajos a postást, aki korábban jó ismerőse, kollégája volt, a szokott útvonalán támadta meg, és egy baseball ütővel leütötte. Mint mondta: megölni nem akarta. Az elrabolt 673 ezer forintot egy pilótajátékon túl mobiltelefonra és ékszerre költötte. A posta 863 ezer forintos kárigényt akar a vádlottal szemben érvényesíteni.

Hajzer a tárgyaláson elmondta: Korda Istvánhoz 1999 februárjában ment fel először és őszig havi rendszerességgel feljárt hozzá, hogy modellt álljon képekhez. Egy tekercs, azaz huszonnégy képért ötezer forintot kapott.

"Apám helyett apámnak tartottam. Többet tudtam vele beszélgetni, mint a pszichiáteremmel" - mondta második áldozatáról Hajzer Lajos.

Az ügyészség szerint Hajzer a lakásban egy ólmosbottal leütötte Kordát, majd behívta Sz. M. másodrendű vádlottat, aki egyszer mellbe szúrta a földön fekvő áldozatot. Eközben a lakás előtt D. Gy. harmadrendű vádlott figyelte, nem jön-e valaki. Hajzer ezután még vagy harmincszor hátba szúrta Kordát. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe, így a vádlottak kénytelenek voltak beérni a lakásban talált összesen mintegy 100 ezer forint értékű használati tárgyakkal, mobiltelefonnal, menedzser-kalkulátorral, órával és pár ezer forintnyi valutával.

Hajzert és a Korda-gyilkosságban szintén résztvevő Sz. M-t tíztől tizenöt évig vagy akár életfogytig terjedő szabadságvesztés fenyegeti. Az utóbbi kiszabása esetén a bíróságnak lehetősége van
arra, hogy kizárja a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségét is.

Hajzer és Sz. M. mellett további három személy is a vádlottak padjára került. A harmadrendű vádlottat, D. Gy-t csoportos rablás bűntettével, míg a negyedrendű vádlottat, Hajzer élettársát L. H-t orgazdaság bűntettével vádolják. S. L. ellen aki Szabó Mihálynak szállást nyújtott, amikor azt már a rendőrség körözte, emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás a vád.

A per március 30-án a tanúk meghallgatásával folytatódik.

(MTI)