Az igazságügyi tárca államtitkára állítja: semmiféle sérelem nem érte a zámolyi romákat<br/>

Vágólapra másolva!
Az igazságügyi minisztérium megalapozatlannak tartja a strasbourgi menekültügyi hivatal döntéseit a zámolyi romák ügyében. A pénteken tartott sajtótájékoztatón a tárca politikai államtitkára elutasította a francia sajtóban megjelent, Magyarországot ért vádakat. Hende Csaba elismeri, hogy Magyarországon van diszkrimináció, de úgy véli, üldöztetésről nincs szó.
Vágólapra másolva!

"Magyarországon van diszkrimináció" - mondta Hende Csaba az igazságügyi minisztérium politikai államtitkára pénteken, a minisztérium kisebbségi ügyekkel kapcsolatos sajtótájékoztatóján. Az államtitkár hozzátette: "Franciaországban is vannak, akik nem szeretik a cigányokat." A sajtótájékoztatón a zámolyi romák ügyével kapcsolatban a magyarországi cigányság jövőjéről is szó esett.

A Strasbourgba menekült cigány családok körüli nyugat-európai sajtóvisszhanggal kapcsolatosan Hende kijelentette: "irányított és széles körű Magyarország-ellenes sajtókampány folyik nyugaton". Az államtitkár utalt Georges Federmann, a zámolyiak egyik vezető franciaországi támogatójának nyilatkozataira, aki a magyarországi helyzetet az apartheid politikájához hasonlította. Hende közölte: "rágalomnak kell minősíteni az ilyen támogatói nyilatkozatokat".

Hende szerint "semmifajta sérelem egyetlen zámolyi romát, sem felnőttet, sem gyereket, nem ért". Az államtitkár úgy véli, a zámolyi romák francia menekültügyi hivatalhoz (OFPRA) intézett beadványa "nagyszámú valótlan tényállítást" tartalmazott.

Hende elmondta, az OFPRA nem közölte a magyar hivatalokkal döntéseinek indoklását. Az államtitkár elismerte, hogy a kirekesztettség, a diszkrimináció és a szociálisan hátrányos helyzet valós problémák a magyarországi cigányság körében, de úgy véli, ez nem számít üldözésnek. Hende közölte: "megalapozatlannak tartjuk ezeket a döntéseket".

Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke, aki szintén jelen volt a sajtótájékoztatón, kijelentette: érzelmileg azonosul vele, de rossz példának tartja a zámolyiak cselekedetét. Felszólította azokat a személyeket, akik a kiutazást megszervezték, hogy álljanak le akciójukkal. Farkas szerint a zámolyiak ügye nem azonos az összmagyar cigányság ügyével.

Hende Csaba beszámolt a kormány tervezett és végrehajtott intézkedéseiről a cigányság életkörülményeinek javítására. A kormány középtávú intézkedéseinek célja a társadalmi esélyegyenlőtlenség, az előítéletesség és a megkülönböztetés csökkentése.

Az intézkedések közé tartoznak a tartósan munkanélküliek számára szervezett közmunkaprogramok, amelyekben mintegy 40 százalékos roma részvételre számítanak. Továbbá folyamatosan növelik a roma ösztöndíjasok számára elkülönített anyagi támogatást is. Szó esett arról a lakhatósági támogatásról is, amelyet egyelőre csak próbaképpen indítanak be, 300 millió forinttal. Erre eddig 2000, nem csak roma család jelentkezett.

[origo]

Ajánló:

angolul A zámolyi romák kálváriája