Az MTV privatizálja a budapesti körzeti stúdiót<br/>

Vágólapra másolva!
Az MTV privatizálja a Budapesti Regionális Körzeti Stúdióját, így április 1-jétől a Régió Kft. tulajdonába kerül a szerkesztőség, ahogyan a szegedi és a pécsi stúdió továbbadásáról is tárgyal az intézmény. Demszky Gábor budapesti főpolgármester szerint a döntés hatására politikai befolyás alá kerülhet a hírműsor. A televízió munkatársai körében egyre kiélezettebb a hangulat, ugyanis a külsősök közül sokan a hivatalos ígéretek ellenére több mint fél éve nem kaptak fizetést.
Vágólapra másolva!

A Magyar Televízió Budapesti Körzeti Stúdióját április 1-jétől a Régió Kft.-nek adja át, ahogyan a pécsi és a szegedi szerkesztőség eladásáról is tárgyalások folynak. A budapesti stúdió privatizációs szerződését még Szabó László Zsolt volt tévéelnök írta alá, lemondása előtt nem sokkal. A tervek szerint a szerkesztőség egy évig használhatja az MTV munkaeszközeit, ezt követően pedig saját stúdióba költözik át.

Elképzelhető, hogy Varga László helyére, aki több mint 15 éve főszerkesztője a Stúdiónak, Marnicz László jelenlegi m1 Híradó-szerkesztő, a III. kerületi önkormányzat sajtómunkatársa kerül. A privatizációra a hivatalos magyarázat szerint költségcsökkentés miatt van szükség. Ugyanis eddig a körzeti stúdiók üzemeltetése egyenként 22-23 millió forintba került az intézménynek, míg a már privatizált soproni vagy miskolci szerkesztőségek működtetése fele ennyi volt. Ugyanakkor többen úgy érzik, az eddig pártatlan és objektív hírműsor a változásokkal párhuzamosan politikai befolyás alá kerülhet. Demszky Gábor úgy nyilatkozott: "miközben politikamentesen kellene működtetni a körzeti stúdiót, a tervezett változás nem ebbe az irányba mutat. A döntés hatására a budapesti polgárok tájékoztatása egyoldalúvá válhat, és politikai befolyásolhatóság alá kerülhet, hiszen az új szerkesztőség felállítása ugyanazt a tendenciát támasztja alá, amit a Magyar Televízió hírműsorainál is tapasztalunk, tehát hogy a tájékoztatás nem objektív." A költségcsökkentéssel kapcsolatban pedig elmondta: a stúdió eddig is alapítványi formában működött, ami a legcélszerűbb forma volt.

Biztonsági őrök védik a pénzügyi osztályt

Lassan egy hónapja jelentette be a Magyar Televízió szóvivője, hogy a külsős munkatársak fél éve elmaradt bérének egy részét (háromhavi fizetést) a köztévé átutalja. Akkor Bende Gyöngyi úgy nyilatkozott: azért nem az egész tartozást fizetik ki, hogy mindenki egyenlő arányban juthasson pénzéhez. Ugyanakkor egy nevét elhallgatni kívánó külsős munkatárs szerkesztőségünknek jelezte: nem ő az egyetlen, aki több mint egy éve nem kapott fizetést, annak ellenére, hogy havonta leadja számláit. Ahogy mondta: "az operatőrök 60 százaléka nem kapott egy forintot sem, ami azért is kellemetlen, mert a barátok, akik kölcsönöztek a médiából, úgy értesültek, megkaptuk a pénzüket, és nem értik, miért nem fizetünk."

Bende Gyöngyi elmondta: kizárt, hogy ilyen nagy arányban nem kapták volna meg fizetésüket a külsős munkatársak. - Az MTV pénzügyi lehetőségeihez mérten mindenkit megpróbál kifizetni - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy mikor utalnák a külsősök maradék három havi fizetését - amit az MTV hivatalosan sem fizetett még ki -, a szóvivő nem tudott konkrét időpontot megjelölni. A kifizetetlen munkatársak semmilyen információhoz nem jutnak hozzá keresetükről, miután több tévés dolgozó elmondása szerint a gazdasági osztály előtt hetek óta biztonsági őrök állnak, így csak telefonon keresztül lehet érdeklődni, de így - mint mondták - szinte lehetetlen bárki illetékest elérni.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2001. március 5.)