A honvédelmi bizottság támogatja a sorkatonai szolgálat hat hónapra való csökkentését<br/>

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága szerdai ülésén egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta a hat hónapos sorkatonai és a tartalékos szolgálat változása miatt érintett törvények módosításáról szóló előterjesztést.
Vágólapra másolva!

A kormány azt tervezi, hogy kilencről hat hónapra csökkenti a kötelező sorkatonai szolgálatot. A polgári szolgálat időtartama 13 hónapról 9 hónapra csökkenne. Négyről három hónapra csökkenne a tartalékos katonai szolgálat ideje, és bevezetnék az öt évre szóló, önkéntes tartalékos szolgálatot, amelyért anyagi ellenszolgáltatást kapnának az érintettek. A változtatásokat 2002. január 1-jével vezetnék be.

A honvédelmi bizottság mai ülésén általános vitára alkalmasnak találta a kormány tervét.
Lakatos László ezredes, a katonai szolgálat részleteit kidolgozó munkacsoport vezetője elmondta, jelenleg 175 ezer fő sorköteles fiatal van, ám 2010-re várhatóan már 189 ezerre emelkedik ez a létszám, ami szükségessé teszi a kiképzési rendszer megváltoztatását.

(MTI)