Újból felfüggesztik Székely Zoltán mentelmi jogát<br/>

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága egyhangú határozatával javasolja a parlamentnek, hogy ismét függessze fel Székely Zoltán képviselő mentelmi jogát. A már hónapok óta előzetes letartóztatásban lévő Székely Zoltán egykori kisgazda, majd független országgyűlési képviselőt kedd reggel a tököli rabkórházba szállították rossz egészségi állapota miatt.
Vágólapra másolva!

Székely Zoltán mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész kezdeményezte államtitoksértés alapos gyanúja miatt.

Székely Zoltánt október 12-én az ügyészségi nyomozó hivatal munkatársai tetten érték a fővárosban a Gellért téren, amint éppen vesztegetési pénzeket vett át Balla Dániel vállalkozótól. Ennek, illetve egy másik, Emőd polgármestere által feltárt vesztegetési ügynek a kapcsán már kétszer is felfüggesztette az Országgyűlés Székely mentelmi jogát. Ezt követően hivatalos személy által fontosabb ügyben elkövetett kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés alapos gyanúja miatt indultak meg ellene a büntetőeljárások.

Az országgyűlési képviselőt az ügyészség kezdeményezésére a bíróság december 15-én előzetes letartóztatásba helyezte, amelyet meg is hosszabbított. A bíróságnak március 15-ig kell ismét döntenie a hosszabbításról.

Székely mindvégig tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. Az ügyészség szerint Székely Zoltán az Országgyűlés Közbeszerzéseket Vizsgáló Bizottságának elnökeként 20 millió forintot vett át tavaly október 12-én a Gellért téren Balla Dániel csatornaépítéssel foglalkozó vállalkozótól azért cserébe, hogy nem támadja meg a közbeszerzési pályázat korábbi, a vállalkozó számára kedvező döntését.

A másik büntetőeljárásban azzal gyanúsítják Székely Zoltánt, hogy az Országgyűlés Környezetvédelmi Alap Céltámogatás Ellenőrző Albizottságának elnökeként Emőd község polgármesterétől megpróbálta megszerezni egy 450 millió forintos céltámogatás 30 százalékát, illetve elérni azt, hogy a támogatott környezetvédelmi beruházásba bevonják az általa megjelölt céget Az Országgyűlés Mentelmi Bizottsága mindkét ügyben kiadta a képviselőt, így indulhattak meg a büntetőeljárások.

Ez év januárjában egyszer már kérte az ügyészség az országgyűlési képviselő előzetes letartóztatásának meghosszabbítását arra hivatkozva, hogy a gyanúsításban szereplő bűncselekmények kiemelkedő tárgyi súlyúak, továbbá fennáll a szökés, az elrejtőzés, illetve az összebeszélés, az eljárás megnehezítésének veszélye. Akkor a bíróság Székely Zoltán előzetes letartóztatását - az ügyészség indítványának megfelelőn - március 15-ig hosszabbította meg.

(MTI)