Százszázalékosan kártalanítják az árvízben megsérült épületek tulajdonosait<br/>

Vágólapra másolva!
A kormány keddi döntése értelmében valamennyi, a Felső-Tisza-vidéki árvízben megsérült, önkormányzati vagy magántulajdonban lévő épület, illetve út esetében legalább 100 százalékos kártalanítás illeti meg a tulajdonosokat.
Vágólapra másolva!

Borókai Gábor szóvivő a kabinet ülése utáni sajtótájékoztatón elmondta: a várható többletköltségek abból adódnak, hogy a kormány határozata alapján az alacsony színvonalú vagy komfortfokozatú házak helyett korszerű építményeket emelnek majd.

A kormány eddigi információi szerint az épített környezetben 10-15 milliárd forint kár keletkezett, a mezőgazdaság veszteségeiről egyelőre nincsenek pontos adatok.

Az említett átfogó újjáépítés várhatóan 20-25 milliárd forintba kerül majd, ennek keretében a szociális és családügyi, valamint a közlekedési és vízügyi tárca 1,5-2 milliárd forint értékben szervez közmunkaprogramokat.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2001. március 20.)