Vágólapra másolva!
Ugyanabban az időpontban és ugyanazon a helyen akartak a reformer és a Torgyán- hívő kisgazdák is gyűlést tartani Győrben. A reformereknek végül sikerült megakadályozniuk a Torgyán-hívőket, hogy megtartsák nagygyűlésüket a győri Pártok házában. Az FKGP Győr-Moson-Sopron megyei szervezete ezért egy vendéglőbe helyezte át rendezvényét. Balogh Gyula kisgazda főtitkár korábbi kijelentésével ellentétben mégsem kezdeményezi Boros Imre visszahívását.
Vágólapra másolva!

A győri Pártok házába hívták híveiket vasárnap délelőtt nagygyűlésre a Lányi Zsolt vezette reformkörös kisgazdák, és ugyanide, ugyancsak délelőttre hirdette meg kibővített vezetőségi ülését az FKGP Győr-Moson-Sopron megyei szervezete. A Torgyán József mellett kiálló megyei vezetőség a párt országos elnökét is várta a zárt körű ülésre.

A reformkörösökkel szimpatizáló kisgazdák és érdeklődök már a reggeli órákban gyülekeztek a ház előtt. Az utcán és a ház előtt várakozó reformkörösök tapssal üdvözölték Lányi Zsoltot, aki nyugodt viselkedésre szólította fel az egybegyűlteket.

A helyszínen lévő Torgyán-hívők és Torgyán József politikai ellenzői között éles szópárbaj alakult ki, de komolyabb rendbontásra nem került sor.

A tömeg másfél-két órán keresztül várakozott, de Torgyán József a Pártok házához délelőtt nem érkezett meg. Sőt a megyei vezetőségi ülésre érkezett politikusok, köztük Homoki János, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára és Czoma Kálmán, a kisgazdapárt országos alelnöke is távozott az épületből.

Miközben a Pártok háza előtt zajlottak az események, azFKGP Győr-Moson-Sopron megyei szervezete másik helyszínre - egy győri vendéglőbe helyezte át rendezvényét. A helyi szervezetek elnökeinek részvételével megtartott megyei gyűlést követő sajtótájékoztatón Torgyán József, a kisgazdapárt országos elnöke kijelentette: ami Győrben történt, az köztéri garázdaság és messze kívül esik a politikai csatározások körén. Torgyán szerint a reformerek ellengyűlését a hatóságnak fel kellett volna számolni. Mivel ez nem történt meg, a belügyminiszterhez és a legfőbb ügyészhez is előterjesztik a megfelelő indítványokat a kisgazdák - mondta Torgyán.

A politikus elmondta: őt arról tájékoztatták, hogy káosz van a Pártok háza előtti téren, és egyesek kővel, féltéglával felfegyverkezve várják.

Torgyán kijelentette: nem akarta konfliktushelyzetnek kitenni a kisgazda elnököket, a közbotrányt teremtő szituáció egyébként sem összeegyeztethető a kisgazda méltósággal, ezért döntött az ülés és a sajtótájékoztató helyszínének megváltoztatásáról - állította a pártelnök.

A politikus bejelentette: a Győr megyei kisgazda vezetőség vasárnapi ülésén két döntést hozott. Felszólította Pápai Mihály országgyűlési képviselőt, hogy mandátumáról mondjon le, mivel saját választókerületében nem megfelelően tevékenykedett, és a kisgazda társadalomért semmit sem tett. Ugyancsak lemondásra szólították Maurer Jánost, a Győr megyei közgyűlés alelnökét, mivel - mint Torgyán József állította - az MSZP-vel szavaz a közgyűlésben, a Fidesz-FKGP koalícióval pedig nyíltan szembe fordult.

Torgyán József úgy vélekedett, a reformkörösök valamennyi megmozdulása gyűlöletből fakad, és arra irányul, hogy megzavarja a kisgazda rendezvényeket. Az elnök közölte: fel sem merülhet az FKGP országos nagygyűlésének összehívása, mivel nem a kisgazdapárt helyi szervezeteinek elnökei kérik, hanem a kisgazdapárttal ellenséges erők szorgalmazzák.

A polgári platformhoz tartozó Várhelyi András elmondta: "megdöbbenésünket fejezzük ki amiatt, hogy Torgyán József kisgazda frakcióvezető-helyettes sorozatos vidéki botrányokozásával lejáratja a közéletet" - jelentette ki Várhelyi.

Várhelyi András elmondta: a polgári platform ügyvivői testülete tiltakozik az ellen, hogy Balogh Gyula szervező főtitkár és Torgyán József támadást indított Boros Imre kisgazda miniszter ellen.

Várhelyi szerint Torgyán József és Balogh Gyula akciójának valójában nem Boros miniszter, hanem a koalíció szétszakítása a célja. Akciójukkal a miniszterelnököt kívánják arra kényszeríteni, hogy meghajoljon akaratuk előtt és eltávolítson a kormányból egy szakmailag sikeres minisztert - mondta a kisgazda politikus. - A tíz országgyűlési képviselőből álló ügyvivői testület felelőtlennek és veszélyesnek ítéli azt a szemlélődőnek mutatkozó politikai magatartást, amellyel Torgyán Józsefet és maroknyi lekötelezettjét egyes kormánypárti tényezők bíztatják – közölte Várhelyi András.

Balogh Gyula kisgazda szervező főtitkár mégsem kezdeményezi Boros Imre visszahívását a PHARE miniszteri posztról. Ezt az FKGP-s politikus jelentette be vasárnap. Balogh Gyula korábban azt nyilatkozta: a kisgazdapárt országos elnökségének keddi ülésén kezdeményezi, hogy váltsák le posztjáról Boros Imrét. Ezt azzal indokolta, hogy tudomása szerint Boros Imre arra kért több kisgazda képviselőt, ne szavazzák meg a szakbizottságokban Vonza András agrárminiszterségét.

Balogh Gyula vasárnap állította: értesült a Boros Imre közleményéről, amelyben a megbízott agrárminiszter kiáll Vonza András mellett és bejelenti, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálódik a tartósítóipari cégekkel kapcsolatban, így az FVM-ben nincs szükség ezzel kapcsolatban további vizsgálatokra.

(MTI)

Korábban:

( 2001. március 15.)