Több százan tüntettek Torgyán ellen Békéscsabán<br/>

Vágólapra másolva!
A békés megyei kisgazdák gyűlésén részt vett pénteken Torgyán József pártelnök is. A megyegyűlés előtt és alatt - amelyen Torgyán a párt belső ügyeiről tartott értékelést a megyei szervezetek vezetői előtt - több százan tüntettek a kisgazdapárt elnöke ellen.
Vágólapra másolva!

A békés megyei kisgazdák elégedettek a párt vezetésével - mondta Torgyán József, az FKGP elnöke pénteken békéscsabai sajtótájékoztatóján, a zárt ajtók mögött tartott kisgazda megyegyűlést követően.

A megyegyűlés előtt és alatt - amelyen Torgyán József a párt belső ügyeiről tartott értékelést a megyei szervezetek vezetői előtt - több százan tüntettek a kisgazdapárt első embere ellen.

A tüntetők hegedűt, cseresznyefát, mézesmadzagot és egy holland papucsot szerettek volna átadni Torgyán Józsefnek. A demonstrálókat azonban nem engedték be a székházba, így a holmikat a kapuban tették le, és délben rendbontás nélkül távoztak.

Torgyán erről a sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: érzékelhető volt, hogy a tüntetők nem kisgazdák, hanem a kisgazdapárt ellen indított személyek voltak.

Pallag László, a párt Békés megyei elnöke közölte, hogy a tüntetők mögött egy párt áll. A kisgazda politikus konkrétan egy pártot sem nevezett meg, de elmondta: a tüntetésen látta Tóth Károly szocialista országgyűlési képviselőt, aki szerinte a tüntetőket ellenőrizte.

A szocialista politikus elmondta, hogy érdeklődőként jelent meg az eseményen, mint ahogy 1990 óta minden jelentős eseményen megjelent a városban.

A megyegyűlést követő sajtótájékoztatón Torgyán József a fiát, Torgyán Attilát érintő kérdésre válaszolva elmondta: az ügyet a "boszorkányüldözések és a jogi nonszenszek" közé sorolja.

Torgyán József szerint fiát nem hallgatták ki gyanúsítottként az Agropark Kht. ügyében, mert "megpanaszolta a gyanúsítotti kihallgatást". A pártelnök elmondta: "ha amiatt, mert néhányan arról beszélnek, hogy meg kellene vesztegetni valakit az illető ellen eljárás indulhat, akkor Magyarországon megszűnt a jogbiztonság".

Boros Imre PHARE-miniszter visszahívására vonatkozóan Torgyán elmondta: ez a kérdés a párt országos elnökségének hatáskörébe tartozik. A testület pedig csak a jövő héten kedden ül majd össze.

(MTI)

Korábban:

(2001. március 16.)