Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Nem három, hanem négy hónappal hosszabbította meg a Fővárosi Bíróság Székely Zoltán, a kisgazdapártból kizárt, jelenleg független országgyűlési képviselő előzetes letartóztatását - tudta meg a Népszava Futó Barnabástól, Székely ügyvédjétől, aki hétfőn fellebbez a döntés ellen. A Fővárosi Bíróság szerdai közleménye szerint az előzetes letartóztatás meghosszabbítását a szökés, elrejtőzés veszélye indokolja. Futó csalódott a döntés miatt, s nem érti, hogy a bíróság miért nem rendelte el inkább Székely házi őrizetét.

Elmondta, a Belügyminisztérium már beszerzett olyan jeladóval ellátott karpereceket, melyek alkalmasak arra, hogy a gyanúsítottat figyelemmel kísérjék. Szerinte azért is ki kellene engedni a képviselőt, mert Székely súlyos beteg, állapota roszszabbodott. Az ügyvéd attól fél, hogy ez a helyzet végzetes lehet védencének. Futó furcsállja, hogy a házi őrizet elrendelésére vonatkozó ügyvédi indítványról a bírói végzés nem tesz említést.

Székely ellen - akit tavaly október 12-én a fővárosban tetten értek, amint Balla Dániel vállalkozótól átvett húszmillió forintot - több büntetőeljárást indítottak hivatalos személy által fontosabb ügyben kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének alapos gyanúja miatt. Azzal is gyanúsítják, hogy a környezetvédelmi alap céltámogatást ellenőrző albizottságának elnökeként Emőd polgármesterétől megpróbálta visszaszerezni egy 450 millió forintos céltámogatás 30 százalékát, illetve azt akarta elérni, hogy a beruházásba bevonják az általa megjelölt céget.

Székelyt és két szakértőjét letartóztatták, előzetes letartóztatásukat március 15-éig hosszabbította meg a bíróság. A múlt héten a két szakértőt szabadlábra helyezték. Polt Péter legfőbb ügyész hétfőn levélben fordult Áder János házelnökhöz Székely mentelmi jogának ismételt felfüggesztése érdekében, ezúttal gondatlan államtitoksértés vétsége miatt.

Pungor András

(Népszava)

Korábban:

(2001. március 14.)