Krasznai: romaáradat indulhat Nyugatra<br/>

Vágólapra másolva!
Nem kaptak újabb határozatokat a Strasbourgban tartózkodó zámolyi romák a hét végén. Vezetőjük, Krasznai József arról tájékoztatott, hogy több száz roma kereste már meg, akik Nyugatra kívánnak a közeljövőben emigrálni. Negyven ismert magyar értelmiségi tegnap nyílt levélben köszönte meg a francia kormányfőnek a magyar romáknak nyújtott menedéket.
Vágólapra másolva!

Krasznai József, a zámolyi romák vezetője arról tájékoztatta a Népszavát, hogy Pest, Baranya és Heves megyéből több száz cigány készül Nyugat-Európába kivándorolni. Állítása szerint több családfő is megkereste ezzel a szándékkal, amely oly előrehaladott, hogy a cigányok már útleveleiket intézik.

A Népszava úgy tudja, hogy a romák nem kaptak újabb határozatot menekültkérelmeikkel kapcsolatban. Mint megírtuk, eddig két család, összesen 8 fő kapott pozitív választ kérelmére. Tegnap Góman Ibolya, a korábban három gyerekével menekültté nyilvánított zámolyi asszony vette át letelepedési és munkavállalási engedélyét.

Visszament a hét végén Strasbourgba Lakatos Melinda is, aki három gyermekével pár héttel ezelőtt tért haza Zámolyba. A Népszava információja szerint az asszony azért döntött a visszatérés mellett, mert nem kapta meg azt a pénzt, amit állítása szerint a zámolyi önkormányzat félig romos háza rendbehozatalára megígért. A házat Zámolyon március 20-án egyébként elárverezik, s az asszony nem tud hova menni három kiskorú gyermekével. Lakatos Melindát március 16-án Párizsban hallgatják majd meg menekültkérelme ügyében a francia hatóságok.

Az önkormányzat nem ígért pénzt az asszonynak - jelentette ki Újvári József, Zámoly polgármestere. Mint megtudtuk, a lakásárverezésre azért kerül sor, mert a család a 8 évvel korábban vásárolt házat nem fizette ki teljes egészében. Az eladó kérte a ház árverezését, s az önkormányzat nem érintett az ügyben.

Tegnap negyven ismert értelmiségi nyílt levélben köszönte meg Lionel Jospin francia kormányfőnek, hogy a menekültügyi hatóságok menedéket biztosítottak a zámolyi romáknak. Az aláírók elkeserítőnek tartják, hogy Magyarországon jelenleg is vannak emberek, akik üldöztetésük miatt menekülésre kényszerülnek.

Ellenzik a cigányok befogadását

A strasbourgi Francia-Magyar Társaság egy regionális újság hét végi számában hirdetés formájában tette közzé a francia menekültügyi hivatalhoz (OFPRA) intézett tiltakozását - adta hírül az MTI. Fabienne Wassmer, a társaság elnöke ebben ellentmondásosnak minősíti, hogy Franciaország, amely nem írta alá a regionális nyelvek chartáját, följogosítva érzi magát egy demokratikus állam elmarasztalására.

A strasbourgi egyesület néhány napon belül írásos beadvánnyal fordul az OFPRA-hoz, azt tudakolva, hogy a hatóság milyen jogi alapon hozta meg a döntését – nyilatkozta Hegedűs László, a Francia-Magyar Társaság alapító tagja, jelenleg pénztárosa. Úgy vélik, hogy az OFPRA baloldali csoportok nyomására cselekedett. A helyhatósági választások lezárultával a nemzetgyűlésben is szóvá akarják tenni a zámolyi romák szerintük indokolatlan befogadását. A Francia-Magyar Társaság szívügyének tekinti Magyarország zökkenőmentes uniós csatlakozását, s mindent megtesz ennek elősegítésért - mondta Hegedűs, hozzátéve, hogy valamennyi magyar kormánnyal jó kapcsolatot ápoltak, s igyekeznek távol tartani magukat a politikától. Ennek jele, hogy tagjaik között szocialista kötődésű személyiségek éppúgy megtalálhatók, mint szélsőjobboldali szimpatizánsok.

(Népszava)

Ajánló:

(2001. március 6.)

Korábban:

(2001. március 12.)