Az ÁSZ szerint a Fidesz csak kisebb szabálytalanságokat követett el<br/>

Vágólapra másolva!
Az Állami Számvevőszék jelentése szerint a Fidesz 1998-ban és 1999-ben csak a párttörvény által engedélyezett gazdálkodó tevékenységből ért el bevételt, névtelen adományt nem fogadott el. A dokumentumban az áll, hogy a Fidesz ingyenesen vagy névleges, alacsony bérleti díj ellenében bérel önkormányzati tulajdonú ingatlanokat. Ez a vagyoni hozzájárulás a párttörvény rendelkezése szerint nem megengedett, tiltott bevételnek minősül.
Vágólapra másolva!

A jelentés szerint a párt a gazdálkodása során a jogszabályi előírásokat - néhány kivételtől eltekintve - betartotta, a központi költségvetést illető befizetéseket teljesítette. A dokumentumban az áll, hogy a Fidesz egyes szervezeti egységei - más pártokkal azonos elvek alapján - ingyenesen vagy névleges, alacsony bérleti díj ellenében bérelnek önkormányzati tulajdonú ingatlant.Az ÁSZ megállapítja, hogy ez a vagyoni hozzájárulás a párttörvény rendelkezése szerint nem megengedett, tiltott bevételnek minősül. A tiltott, nem pénzben nyújtott vagyoni hozzájárulás nagyságrendjét, a többi érintett párt ingatlanhasználatával egyetemben az Állami Számvevőszék külön eljárás során - a rendezés általános elveit figyelembe véve - vizsgálja, illetőleg állapítja meg. A jelentés szerint az önkormányzatok vagyongazdálkodását érintő törvényellenes bérleti jogviszonyok megszüntetéséről a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára intézkedett.

Az ÁSZ rögzíti, hogy a Fidesz a vizsgált évekre vonatkozóan önellenőrzést hajtott végre, amely módosította mindkét év könyvelt adatait. A számvevőszék szerint a módosított adatokat alátámasztó főkönyvi könyvelés alapján nem állapítható meg, mely tételek és milyen okból módosultak az önrevízió folyamán, az önellenőrzéssel érintett tételeket nem dokumentálták, a módosulások az alapbizonylatokon sem követhetőek.

- Ezzel megsértették a valódiság számviteli alapelvét - áll a dokumentumban, amely megjegyzi ugyanakkor, hogy a könyvvezetés adatai - az önrevízió dokumentálásának hiánya kivételével ? megfelelőek.

Ajánló:

Korábban: