Akadályokba ütközik a 41-es főút robbantása <br/>

Vágólapra másolva!
Egyelőre több tényező akadályozza, hogy felrobbanthassák a 41-es főutat Csaroda és Tákos környékén. A robbantásra azért van szükség, hogy meghatározott irányba elvezessék az útnál déli irányból feltorlódott vizet. Egyelőre azonban akadályozza a robbantást, hogy még nem tudták teljesen kitelepíteni a lakosságot az érintett településekről, több helyen még buszok várnak az otthonaikat elhagyókra.
Vágólapra másolva!

Helmeczy László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Védelmi Bizottság elnöke elmondta, hogy a 41-es főutat két szakaszon, Gergelyiugornya és Tákos valamint Tákos és Csaroda között tervezik felrobbantani kétszer 20 méteres hosszúságban.

Helmeczy László közölte, hogy a csütörtökön két hidat helyeznek el a felrobbantott útszelvények fölött, addig kétéltű járművekkel lehet majd közlekedi az út mentén. Szepesi István ezredes, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság igazgatója elmondta, hogy műszaki akadályai is vannak a robbantásnak.

- A robbanóanyag és a határőrség robbantási szakemberei rendelkezésre állnak ugyan, egyelőre azonban problémásnak látszik, hogy a robbanóanyag elhelyezése céljából kik és miként fogják aláfúrni a főutat - mondta. Magyarázatként hozzátette: legalább kétméteres lyukat kellene ugyanis fúrni, hogy teljesen szét tudják robbantani az út töltését. Úgy néz ki, hogy ezt jelenleg nem tudják végrehajtani, ezért csak félméteres lyukakat fúrnak és abban helyezik el a robbanóanyagot.

Ha ilyen módon nem sikerül felrobbantani az utat, akkor Nyíregyházáról hoznak egy olyan munkagépet, amely elbontja a töltést.

Szepesi István arról is tájékoztatott, hogy jelenleg közel 600 határőr vesz részt az árvízi munkálatokban, jórészt a nyírbátori igazgatóságról, de a pécsi és az orosházi határvadász alakulat is küldött erősítést. A határőrök zsákolnak, építik a nyúlgátat, ezen kívül a rendőrséggel együtt a rendfenntartásban is részt vesznek. Eddig sem bűncselekmény, sem pedig komolyabb baleset nem történt.

A határátkelők ukrán szakaszán részleges határzárat rendeltek el, csak rendkívüli esetekben, például menekülteknek, vagy segélyszállítmányoknak engedélyezik az határátlépést.

(MTI)

Korábban:

(2001. március 7.)