Kölcsönösen kizárta egymást a pártirodából a régi és az új Jász-Nagykun-Szolnok megyei kisgazda elnö

Vágólapra másolva!
A Független Kisgazdapárt Jász-Nagykun-Szolnok megyei új elnöksége, amelyet szombaton választottak meg, nem jutott be a pártirodában, mivel a régi elnökség lecseréltette a bejárati ajtó zárját. Válaszlépésként viszont az új elnökség a védőrácsot láncolta le. Így jelenleg egyik csoport sem juthat be az irodába a másik nélkül.
Vágólapra másolva!

A Független Kisgazdapárt immár régi Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnökségének két tagja szombatra Szolnokra azért hívta össze a párt megyei nagygyűlését és választmányát, hogy döntsenek arról a bizalmatlansági indítványról, amelyet a Fejes Ferenc elnök féle vezetés ellen nyújtottak be. A kezdeményezők szerint a megyei elnökség nem foglalkozott kellőképpen az indítvánnyal. A nagygyűlés viszont elfogadta azt, majd ezt követően a megyei választmány új elnökséget választott. Ebbe a kilenctagú grémiumba hét új tag került.

A leváltott elnök, Fejes Ferenc törvénytelennek tartja a történteket. Azt mondta: nem hívott össze semmilyen nagygyűlést vagy választmányt, így a pártalkotmánynak megfelelően nem is lehetett semmiféle választás. Hozzátette: a bizalmatlansági indítványról már február 17-én tárgyaltak, azt lezárták. Véleményét részletesen a jövő héten hétfőn vagy kedden tartandó sajtótájékoztatón fejti ki - tette hozzá.

Kovács István József új megyei elnök ugyanakkor közölte, hogy amikor be akartak jutni a párt megyei irodájába, tapasztalták, hogy a bejárat zárjait lecserélték. Válaszlépésként ők viszont leláncolták a védőrácsot, bízva abban, hogy a jövő héten lehetőségük nyílik bejutni a párthelyiségekbe.

(MTI)

Korábban:

(2001. február 26.)