Torgyán titokban ismét Orbánnal találkozott<br/>

Vágólapra másolva!
Torgyán József kisgazda pártelnök péntek délután rövid találkozót kért és kapott Orbán Viktortól. Délelőtt Áder János házelnök fogadta Szentgyörgyvölgyi Pétert, akit a kisgazdafrakció csütörtöki ülésén választottak meg Bánk Attila frakcióvezető helyére. Áder János még nem döntötte el, kit tekint a kisgazdák parlamenti képviselőcsoportja vezetőjének. Bánk Attila szerint továbbra is egyértelmű, hogy ő az FKGP-frakció vezetője.
Vágólapra másolva!

A kisgazda pártelnök a miniszterelnök dolgozószobájából távozóban semmit sem árult el a megbeszélés témájáról, sőt a találkozó tényét is tagadni próbálta. Semmi sem bizonyítja, hogy Orbán Viktorral tárgyalt, "lehet, hogy csak arrafelé sétáltam a folyosón" - közölte az újságírók láttán meghökkent pártelnök.

Mint ismeretes, pillanatnyilag nem egyértelmű, hogy a Torgyán József által leváltásra ítélt Bánk Attila vagy a csütörtöki - Bánk szerint nem legitim - frakcióülésen megválasztott Szentgyörgyvölgyi Péter irányítja kisgazda képviselőcsoportot. A tegnapi "koalíciós beszélgetés" témája lehetett a kisgazdák agrárminiszter-jelöltjeinek személye is. Információink szerint az FKGP csütörtöki elnökségi ülésén végleg egyértelművé vált, hogy a frakcióban Torgyán József korábbi kijelentései ellenére sincs olyan személy, aki mögé a kisgazdák egységesen felsorakoznának.

Borókai Gábor kormányszóvivő az Inforádióban közölte: Torgyán egyelőre nem nevezett meg konkrét miniszterjelöltet. Több, Torgyán Józsefhez közel álló FKGP-politikus is úgy véli, hogy megismétlődik a köztársasági elnökjelölés során már bevált forgatókönyv. Vagyis Torgyán egykori székébe ismét Fidesz-közeli személyt javasolnak - a kisgazdák.

Áder János csak hétfőn jelenti be, hogy kit tekint az FKGP frakcióvezetőjének. Ezt Szentgyörgyvölgyi Péter közölte újságírókkal, miután tárgyalt az országgyűlés elnökével. A kisgazdapárt 31 megjelent képviselője által csütörtökön megválasztott frakcióvezető elmondta: Áder János jelezte neki, hogy amennyiben bemutatja a csütörtöki kisgazda-frakcióülés jegyzőkönyve alapján készült eredeti határozatokat, akkor a házelnök bejelenti, hogy Bánk Attila helyett ő a képviselőcsoport vezetője.

Bánk Attila viszont továbbra is magát tekinti a kisgazda országyűlési képviselőcsoportjának egyetlen jogszerűen megválasztott vezetőjének. "Most Áder János házelnökön múlik, hogy a kisgazdák hétfői napirend előtti felszólalását Várhelyi András, az én frakcióvezető-helyettesem, vagy Torgyán József képviselőtársam, Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezető-helyettese tartja meg." - közölte Bánk Attila. Amennyiben a házelnök nem találja teljesnek a Szentgyörgyvölgyi Pétertől kapott iratanyagot, jogában áll további kiegészítést kérni, így még minden szempontból bizonytalan, hogy hétfőn ki vezeti a kisgazdafrakciót. Tény, hogy Szentgyörgyvölgyi Péter egyelőre nem költözik be Bánk Attila parlamenti szobájába - ezt maga a politikus jelentette ki pénteken.

(Magyar Hirlap)

Korábban:

( 2001. március 1.)