Csak az MTV lemondott elnöke kap végkielégítést, a menesztett alelnök nem<br/>

Vágólapra másolva!
A Magyar Televízió kuratóriuma elfogadta Szabó László Zsolt lemondását. A kuratórium kinevezte Mendreczky Károlyt általános alelnökké, és jóváhagyta Szenes Andrea menesztését. Szenes egyetlen fillér végkielégítést nem kap. Szabó László Zsolt 3 havi fizetését kapja meg. Az MTV szóvivője nem volt hajlandó megmondani, hogy mennyit keres havonta Szabó. A helyszínről távozó lemondott elnök az épület előtt várakozó újságíróknak csak annyit mondott: "Őrizzenek meg jó emlékezetükben."
Vágólapra másolva!

Szabó megelőzte, hogy kirúgják, inkább
önként távozott
csőd szélén álló televíziót

Kedden reggel arról számoltunk be, hogy a civil kurátorok azt tervezik, kezdeményezik a televízió vezetőinek felelősségre vonását. Szabó az kuratórium üléséről távozva megerősítette lemondását. Szabó az [origo]-nak azt mondta, a vezetők esetleges felelősségre vonásáról nem esett szó a mai ülésen. Szabó László Zsolt mielőtt beült volna az MTV-001-es rendszámú vadonatúj 406-os Peugeot-jába, az épület előtt várakozó újságíróknak csak annyit mondott: "Őrizzenek meg jó emlékezetükben."

Információink szerint Szabó László Zsolt azzal indokolta lemondását, hogy a kuratórium legutóbbi ülésén, két civil kurátor indítványozta felmentését, és ezt ő a bizalomvesztés jeleként értékelte. Mint arról az [origo] korábban beszámolt, még január 25-én két civil kurátor kezdeményezte az elnök menesztését.

Szabót valószínűleg a most kinevezett általános alelnök, Mendreczky Károly helyettesíti majd szerdától mint elnöki feladatokat és elnöki jogkört gyakorló alelnök.

Az MTV Rt. közleményben tudatta, hogy Mendreczky Károly felfüggeszti párttagságát a Fideszben és lemond a budavári önkormányzat kulturális és oktatási bizottságának elnöki tisztéről is.

A testület egy hónapos határidőt szabott meg Mendreczky Károly általános alelnöknek, hogy elkészítse a Magyar Televízió Rt. működését biztosító ez évi üzleti tervet.

A terv elfogadásáról a kuratórium március 27-i ülésén döntenek majd.

A kuratóriumi ülésen felvetődött az MTV archívumának kérdése is. Információink szerint a felszólaló kurátorok ellenezték az archívum esetleges eladását, ami szerepel a 2001-es üzleti tervben.

Szenes egy fillér végkielégítést nem kap

A közlemény szerint a ma távozó Szabó László Zsolt 3 havi fizetését kapja meg végkielégítésként. Az [origo]-nak arra a kérdésre, hogy mennyi Szabó László Zsolt jelenlegi fizetése az MTV Rt. szóvivője azt felelte, hogy "nincsen felhatalmazása ennek közlésére".

A médiatörvény értelmében a kuratórium elnökségének 15 napon belül kell kiírnia a pályázatot az elnöki posztra, de hogy mikor lesz új elnöke az MTV Rt-nek azt egyelőre nem lehet megmondani.

[origo]

Ajánló:

(1999.07.08.)

Korábban:

(2001.01.25.) Az MTV alelnökének már felmondtak, az elnökről csak délután döntenek(2001. február 27.)