A mahiros Tóth Béla tagad <br/>

Vágólapra másolva!
A Népszava által feltárt vesztegetési ügyben szereplő Agropark Kht. egyik alapítója és résztulajdonosa a Poligon Holding Kft. A Poligon Holding Kft. jogelődjének 1996-tól tulajdonosai között szerepel Tóth Béla, a Mahir egykori igazgatósági elnöke. Tóth Béla az ismert üzletember,1994-ben részt vett a Fidesz megrendelésére a párt választási kampányának lebonyolításában. Tóth Béla azt állítja: korábbi cikkünkből semmi nem igaz.
Vágólapra másolva!

A kenőpénz-botrányban ismertté vált Agropark Kht. egyik tulajdonosa a Poligon Holding Kft. Állítólag az Agropark Kht ügyvezetője kenőpénzt akart eljuttatni Torgyán Attilának, hogy cserébe segítsen a cégnek állami támogatáshoz jutni.

A Poligon Holding kft-t két magánszemély alapította 1994-ben. A cég eredeti neve Tétix Befektető és Üzleti Tanácsadó Kft. volt.

Tóth Béla 1996-ban került kapcsolatba a Tétix Kft-vel. Tóth Béla, az ismert üzletember 1994-ben részt vett a Fidesz választási kampányának lebonyolításában. Tóth a Tétixet 1996 februárjában vásárolta meg egy másik személlyel együtt. A tulajdonos váltás után a cég új neve Tétix-Sport Kereskedelmi Kft. lett, és a céggel kapcsolatos jogi ügyeket ezek után mindig dr. Zsiga Zsolt keszthelyi ügyvéd intézte.

1997 júniusában nagy változásokon ment át a Tétix-Sport Kft. Ekkor a céget átnevezték Poligon Holding Befektetési és Üzleti Tanácsadó Kft.-nek. A cég neve röviden Poligon Holding Kft. lett. Még ezen a napon Tóth Béla eladta üzletrészét Gyimesi Virág Zsuzsannának, annak a hölgynek, akitől korábban vette, és aki eredetileg is alapította a céget 1994-ben.

A változásokat azonban különböző hiányosságok miatt csak jóval később jegyezték be a Cégbíróságon. Így fordulhat elő, hogy míg Tóth már 1997-ben eladta üzletrészét, a hivatalos papírokon 1999 márciusáig ő volt a tulajdonosa a cégnek.

1998-ban Dr. Zsiga Zsoltot mint a cég jogi képviselőjét többször is hiánypótlásra szólította fel a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság. A Cégbíróság a felszólításokban Tétix-Sport (Poligon Holding) Kereskedelmi Kft.-nek nevezi a céget. Mivel a hiánypótlások a felszólítások után is elmaradtak, így a Fővárosi Bíróság végzésében elutasította a Tétix-Sport Kft .-nek az 1997. június 16-i változások miatt benyújtott módosító kérelmet. Ezért a cégnyilvántartásban Tóth Béla 1999. március 11-ig tulajdonosa cégnek.

Persze 1997. június 16-a után a cég "új vezetői" Poligon Holding Kft.-ként jegyezték magukat. Ez a cég név szerepel azon a meghatalmazáson is, amelyben Földi László, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója, mint a Poligon Holding Kft. újdonsült ügyvezetője megbízza Zsiga Zsolt ügyvédet, "hogy a bíróságon a társaságot korábbi módosításokra is kiterjedő hatállyal, teljes jogkörrel képviselje".

Ugyanakkor nemcsak a cég tulajdonosainak változásait, hanem a cég ügyvezetőjének, nevének változását sem fogadta el a bíróság, így a Poligon Holding Kft. továbbra is Tétix-Sport Kft.-ként szerepelt a nyilvántartásban.

A Cégbíróság végül 1999-ben jegyezte be a Tétix-Sport (Poligon Holding) Kereskedelmi Kft. különböző változásait. Így csak 1999. március 11-e után lett a cég egyedüli tulajdonosa Gyimesi Virág Zsuzsanna, és a társaság hivatalosan 1999 júniusától szerepelt Poligon Holding Befektető és Üzleti Tanácsadó Kft.-ként.

Az [origo] telefonon felhívta a Poligon Holding Kft. jelenlegi tulajdonosát, Gyimesi Virág Zsuzsannát. Gyimesi a cégével kapcsolatos kérdésekre nem tudott érdemben válaszolni, de visszahívást ígért, mert mint mondta "még megbeszéli a dolgokat ügyvédjével, dr. Zsiga Zsolttal".

Gyimesi Virág Zsuzsanna és dr. Zsiga Zsolt felügyelőbizottsági tagja az Agropark Kht.-nak, amelynek ügyvezetője a Népszava szerint kenőpénzt próbált juttatni Torgyán Attilának.

[origo]

Ajánló:

(2001.01.30.)

Korábban:

(2001.02.01.)