Vágólapra másolva!
A honvédelmi miniszter tagadja, hogy tudott volna arról, hogy az Arculat Kft. a kisgazdapárt tulajdonában van. Szabó János, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága előtt számolt be csütörtökön a testület kérésére folytatott vizsgálatról, amely a tárca által kommunikációs célokra fordított összegek felhasználásáról készült. A bizottság elfogadta a beszámolót.
Vágólapra másolva!

A honvédelmi minisztérium havi 800 ezer forintot fizetett a kisgazdapárt tulajdonában lévő, és a párt újságját kiadó Arculat Kft-nek, hogy a tárcát népszerűsítő cikkeket jelentessenek meg. A Honvédelmi Minisztériumból az ügy miatt távoznia kellett a tárca szóvivőjének és egyik helyettes államtitkárának.

A minisztérium a honvédelmi bizottság kérésére vizsgálatot folytatott az ügyben. Ennek eredményeiről számolt ma be Szabó János miniszter.
A honvédelmi tárca vezetője elmondta, hogy 1997 óta összesen 180 millió forintot költöttek kommunikációs célokra, és 72 céggel szerződtek. Szabó János kijelentette: az Arculat kft. az idén több mint 80 cikket jelentetett meg a Kis Újság című lapban, összesen 7 millió 20 ezer forintért. A vizsgálat megállapította, hogy ez az összeg arányban áll a megjelent cikkek értékével.

Az ülésen kiderült, hogy Fodor Lajos vezérkari főnök a tárca akkori védelempolitikai helyettes államtitkára látta el kézjegyével az Arculat Kft.-vel kötött szerződést, holott a tárca humán ügyekért felelős helyettes államtitkára egy korábbi bizottsági ülésen azt mondta: tudomása szerint a miniszter írta alá a dokumentumot. A helyettes államtitkár havi 800 ezer forint kiadásról számolt be akkor. A helyettes államtitkárnak azóta távoznia kellett posztjáról, mivel az ominózus bizottsági ülésen - kisgazdapárt vezetése szerint - nem állt ki kellően a miniszter mellett.

(MTI)