Tízmilliókat fordítottak Aradi Csaba lejáratására<br/>

Vágólapra másolva!
A legsötétebb ötvenes évekre emlékeztető koncepciós eljárást folytattak Aradi Csaba ellen a múlt évben. A per azonban jogállami befejezéssel ért véget - jelentette ki Orosz János ügyvéd, Aradi Csabának, a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatójának jogi képviselője tegnap Debrecenben.
Vágólapra másolva!

Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park állásából elmozdított igazgatója rosszkor rossz helyen volt, ezért indított ellene vizsgálatot Pepó Pál korábbi környezetvédelmi miniszter utasítására Medgyesy Balázs, a Környezetvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára - jelentette ki Orosz János a Debreceni Akadémiai Bizottság Környezettudományi Szakbizottsága és a Deák Ferenc Szabadelvű Kör Civil kurázsi, avagy egy koncepciós ügy anatómiája című előadásán, kedden este.

Mint arról beszámoltunk, múlt év szeptember 2-án "közszolgálati jogviszonyból eredő kötelezettsége vétkes megszegése gyanúja miatt" indítottak vizsgálatot Aradi Csaba ellen. Az ügyvéd kijelentette: ennek 39 napja alatt egyszer sem derült ki, mivel vádolják pontosan az igazgatót. A vizsgálat mintegy 22 millió forintba került, de semmilyen hiányosságot nem talált a tízfős vizsgálóbizottság. Elhangzott, a szervezőknek nem az volt a szándékuk, hogy Aradit erkölcsileg rehabilitálják, hiszen a szakma és a közvélemény előtt soha sem kellett bizonygatni ártatlanságát. Orosz János kijelentette: politikai rehabilitációra sincs szükség, Orbán Viktor a Kossuth rádiónak nyilatkozva kijelentette a vizsgálat idején: elvárom a minisztertől, hogy amit ilyenkor szokás, a szóban forgó igazgató becsületének helyreállítása érdekében kérjen bocsánatot. Rendes országokban nem annak a becsülete sérül, akit alaptalanul megtámadtak, hanem annak a becsülete válik porrá, akiről kiderül, hogy mást alaptalanul támadott meg. Magyarország még nem ilyen ország. Aradi Csaba az előadáson nem volt jelen, és az ott elhangzottakra sem kívánt reagálni.

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Korábban:

(2000. január 28.)