Olajügyek: éles vita várható a jelentésről<br/>

Vágólapra másolva!
Elkészült a csütörtökön feloszló olajbizottság jelentéstervezetének munkapéldánya. Kedden a testület ezt vitatja meg. A bizottsági szakértők által készített, 62 oldalas anyag várhatóan éles és hosszadalmas vitákat vált ki, amelyeknek csütörtökig mindenképpen a végére kell érni.
Vágólapra másolva!

A házelnök hétfőn nem vette tárgysorozatba az olajbizottság mandátumának március 30-áig szóló meghosszabbítására vonatkozó testületi határozatot. Az indítványozó Tóth Károly (MSZP) elmondta: az, hogy Áder János decemberben akarja a T. Házzal megszavaztatni a határozatot, olyan, mint halott feltámasztásával próbálkozni. A testület mandátuma ugyanis már e hét csütörtökén lejár. Így az az abszurd és példátlan helyzet áll elő, hogy a kész jelentéstervezet úgy kerül a parlament elé, hogy nem lesz előterjesztője.

Pallag László, az olajbizottság elnöke a tegnap elkészült jelentéstervezetről azt mondta, hogy azt a bizottság szakértői készítették, akiknek munkáját mindvégig segítette és koordinálta a bizottság titkársága. A 62 oldalas dokumentumot ma vitatja meg az olajbizottság - várhatóan éles viták közepette. A jelentéstervezet elsőként az olajügyek politikai és gazdasági hátterét értékeli, visszanyúlva egészen 1986-ig. A munkaanyagban a "preolajos" időszak politikai megítélése a következő: "A rendszerváltást közvetlenül megelőző időkben, az 1986 utáni években az ún. gulyáskommunizmus a peresztrojka hatására kezdett átalakulni, a kötöttségek rohamos fellazulása következett be, a kormány pedig kezdte feladni azokat a kommunista elveket, melyeket eddig ténylegesen vagy legalábbis formálisan fenntartott. Új elemként lépett be az eddig társadalmi-állami javak privatizációjának tudatosan kialakított lehetősége, melyet a hatalmi elit pozíciójánál fogva azonnal ki is használt, és ezzel önmagának megteremtette azokat az első vagyonokat, ill. vagyonszerzési pozíciókat, melyek később a mobilis befektetői vagyonokat megalapították. A rendszerváltást megelőző kerekasztal-megbeszélések idején, ill. azokkal párhuzamosan már tömegével folyt a magánszemélyek hasznára, valamint az állampárti szervezetek részére történő vagyonátmentés." (É.) "A Németh-kormány igen gondosan kitervelt módon szervezte meg a hivatali kar, valamint a gazdaság vezető pozícióinak az akkor már várható rendszerváltás utáni időkre való, számára kedvező átmentését".

Az Antall-kormányról ezt írják: "A rendszerváltó MDF kormány kaotikus gazdasági viszonyokat örökölt és ezen viszonyok között kellett elvégeznie a rendszerváltás akkor ezen kormány által még fel sem mért méretű feladatát. Az első demokratikus kormány egyrészt önmaga sem volt elegendően felkész

(Magyar Hirlap)

Korábban:

(2000. november 14.)