Felfüggesztettek beosztásából egy rendőrtisztet Székesfehérvárott <br/>

Vágólapra másolva!
Felfüggesztette beosztásából S. István rendőr őrnagyot Papp Károly, Fejér megye megbízott rendőrfőkapitánya, mert egy játékautomatákat is felügyelő teremőr azt állítja, hogy S. István rendőr őrnagy fegyverrel fenyegette, a társai pedig megverték, mert azt akarták tudni, hogyan manipulálja a játékgépeket.
Vágólapra másolva!

Urbán László, a Fejér Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatal vezetője elmondta: S. István rendőr őrnagy és három - nem rendőr - társa ellen folyamatban van a vizsgálat. Urbán elmondta: a rendőrtiszt vállalkozóként dolgozó testvére, S.
Péter Székesfehérvárott egy játékautomatákat is működtető vendéglátóhelyet üzemeltet, ahol a teremfelügyelői tisztet egy fiatalember látta el. A vállalkozó szerdán éjszaka ezt a fiatalembert álláskínálat ürügyével elhívta a munkahelyéről. Miután a férfi beült munkaadója gépkocsijának hátsó ülésére, a vezető melletti ülésre beszállt a
vállalkozó rendőrtiszt testvére, a fiatalember mellett pedig egy székesfehérvári testvérpár ült.

A teremfelügyelőt ezután a Vidámpark elhagyatott területére vitték, ahol a gépkocsiból kiszállítva a testvérpár megverte, vesetájékon megrugdosta, és közben arra akarták rábírni, mondja meg, hogyan manipulált a rulettgéppel, illetve a játékautomatákkal, mivel a vállalkozó szerint az utóbbi időben túl sokan nyertek a játékokon - mondta el a történteket Urbán László.

A sértett férfi egy közeli söröző irányába próbált menekülni, a verőlegények azonban elkapták, és a gépkocsiba tuszkolták. A városszéli halastavakhoz vitték, ahol megint ütni kezdték, és eltörték az orrcsontját. A sértett vallomása szerint azután megint a kocsiba tuszkolták, ahol a rendőrtiszt - aki nem vett részt a sértett bántalmazásában - egy fegyvernek látszó tárgyat vett elő, és azt a föld felé fordította, miközben közölte vele, hogy másnap délelőttig kap haladékot arra, hogy elmondja, hogyan manipulálta a játékgépeket. Ezután a vállalkozó által működtetett vendéglátóhely közelében kirakták.

A sértett a bántalmazás nyomairól látleletet vetetett, majd a rendőrséghez fordult segítségért - mondta Urbán László. A történtekről értesülve a megyei rendőrfőkapitány azonnal felfüggesztette beosztásából S. Istvánt. A rendőrtiszt tagadja a történteket, testvére pedig megtagadta a vallomástételt.

(MTI)