Vágólapra másolva!
A Népszabadság értesülése szerint a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal kérte a legfőbb ügyészt, kezdeményezze Molnár László (FKGP) parlamenti képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését.
Vágólapra másolva!

A lap információja szerint az ügyészség vesztegetés alapos gyanúja miatt kíván eljárni a képviselővel szemben. A nyomozóhivatal indítványa állítólag már Polt Péter asztalán fekszik, aki várhatóan rövid időn belül dönt arról, hogy elégségesek-e a képviselővel kapcsolatban összegyűjtött adatok a bűncselekmény alapos gyanújának kimondásához és ahhoz, hogy a képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését kérjék.

A Népszabadság értesüléseit sem a Fővárosi Főügyészségen, sem a Legfőbb Ügyészségen nem kívánták kommentálni. Kitérő adtak arra a kérdésre is, hogy az újabb képviselői gyanúsítás összefüggésbe hozható-e a Székely-üggyel. A lap úgy tudja: a nyomozóhivatal a Székely-ügy nyomozása során talált Molnárra nézve terhelő adatokat.

Mint ismeretes, Székely Zoltán (FKGP) képviselőt október 12-én Budapesten, a Gellért téren tetten érték az ügyészségi nyomozóhivatal munkatársai, amikor egy csatornaépítési vállalkozótól húszmillió forint kenőpénzt vett át. Székely kezdettől tagadta a vádakat. Cáfolta azokat a szóbeszédeket is, melyek szerint a kenőpénz átadásánál az eredeti tervek szerint Molnár László képviselőnek is jelen kellett volna lennie, ám őt röviddel a vállalkozóval megbeszélt találkozó előtt telefonon más programra hívták el.

(OS)

Ajánló:

Korábban:

(2000. október 26.)