Nincs előrelépés a bértárgyaláson a Magyar Postánál<br/>

Vágólapra másolva!
Nem következett be érdemi elmozdulás a Magyar Posta Rt. és az érdekképviseletek között szerdán folytatott bértárgyaláson, a szakszervezetek úgy döntöttek, hogy ha a csütörtöki egyeztetés is eredménytelen lesz, megtartják a pénteken délutánra hirdetett demonstrációjukat.
Vágólapra másolva!

Kapalló András, a Postánál működő szakszervezetek bérszakértője szerint a társaság élén történt személyi változások eddig sem pozitív, sem negatív irányban nem befolyásolták a tárgyalások irányát, a munkáltató képviselője nem tett új keresetfejlesztési ajánlatot, továbbra is fenntartja az 1 százalékos javaslatát a szakszervezet 4 százalékos követelésével szemben.

Kalmár István, a Magyar Posta Rt. új elnök-vezérigazgatója nem vett részt a szerdai egyeztetésen, a tárgyalódelegáció tagjai közé nem delegáltak új tagokat.

Az érdekképviseleti szakértő arról tájékoztatott, hogy a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége, a Postai Munkavállalók Szakszervezete és a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége komplex javaslatcsomagot nyújtott be a munkáltatónak. E szerint a szakszervezetek nem zárkóznak el attól a lehetőségtől sem, hogy a szociális ellátás területén keressék a jövedelemnövelő lehetőségeket. A munkáltató képviselője ígéretet tett arra, hogy átgondolják a javaslatot.

Ha a pénteken 14 órára meghirdetett sajtótájékoztatóig nem születik eredmény a bértárgyalásokon, úgy a kongresszus résztvevői a Magyar Posta Rt. Krisztina körúti székháza elé vonulnak, és ott adnak hangot elégedetlenségüknek.

(MTI)

Ajánló: