Ellenőrzik a tárcák kinevezéseit<br/>

Vágólapra másolva!
Több minisztériumban is törvényt sértettek a középvezetők kinevezésekor. A köztisztviselői törvény értelmében ugyanis január óta nem foglalhat el vezetői posztot az, akinek nincs szakvizsgája. Az állásokat már korábban betöltöttek december 31-ig kaptak határidőt, hogy levizsgázzanak. Ennek feltétele azonban négyéves közigazgatási gyakorlat. Kiderült: egyes tárcáknál előfordult, hogy a megkövetelt gyakorlat nélkül küldtek vizsgára munkatársakat.
Vágólapra másolva!

Miniszterelnökhöz fordult a Gazdasági Minisztériumban (GM) működő szakszervezet, mert az érdekvédők szerint bizonyítható, hogy munkaadójuk több esetben is törvényt sértett. A megkeresésre az a válasz érkezett, hogy a kinevezések körül minden rendben van, sehol sem történt törvénysértés. A Népszavához eljuttatott iratok tanúsága szerint azonban a tárca osztályvezetőinek jelentős részét valóban törvénytelenül nevezték ki. Az idei évben több főosztály élére olyan új vezetők kerültek, akik nem rendelkeznek megfelelő szakvizsgával, jóllehet a törvény értelmében január elseje óta ez nem lehetséges. A GM vizsgázólistáján szereplők jelentős része - életrajzából ítélve - nem tölthetett négy évet a közigazgatásban.

A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény úgy rendelkezik, hogy 2000. január elsejétől nem nevezhető ki olyan minisztériumi vezető, akinek nincs közigazgatási szakvizsgája. Igaz, a miniszteri, államtitkári, illetve helyettes államtitkári posztok esetében, egyéves türelmi idővel, akár a négyéves gyakorlat nélkül is le lehet tenni a vizsgát. Más vezetőket viszont csak a közigazgatásban eltöltött négy év után bocsáthat szakvizsgára tárcája.

Az ügyben megkerestünk minisztériumokat, ám személyiségi jogokra hivatkozva hivatalosan nem nyilatkoztak. Több munkatárs, köztük néhány érintett, elmondta: osztályvezetők, helyetteseik, sajtófőnökök szakvizsga nélkül kerültek az idén posztjukra. Sok esetben - szabálytalanul - haladékot kaptak az év végéig a hiány pótlására. Többek most úgy vizsgáznak, hogy nem töltöttek négy évet a közigazgatásban.

A Magyar Közigazgatási Intézet helyettes vezetője, Kökényesi József úgy nyilatkozott, egyetlen olyan jelentkezési lapot sem kaptak, amelyen az előírtnál rövidebb gyakorlati időt jelöltek volna meg. Arra viszont az intézetnek nincs lehetősége, hogy ellenőrizze, valós adatok szerepelnek a papíron.

A munkahelyeken őrzik a személyes anyagokat, ott tudják, milyen alapon igazolják a gyakorlati időt - mondta Kökényesi József. A jelenlegi jogszabály nem ad lehetőséget arra, hogy gyakorlat nélkül vizsgázzon bárki, akit január óta neveztek ki. Kökényesi József szerint stabil és kiszámítható közigazgatási életpályához ez a törvénykezés pontosan megfelelő.

A kormány közszolgálati ellenőrzési programjának keretében 2001-ben a belügyi tárca ellenőrzi a minisztériumokat. Ennek során várható, hogy a szakvizsgák törvényességét is vizsgálják majd. A közszolgálati főosztály vezetője szerint az esetleges szabálytalanságokat mindig intézkedés követi. A lap úgy értesült: ilyen esetekben a vizsgát megsemmisítik, bár az igaz, ezt követően kizárólag a munkáltató döntésén múlik, mi lesz azokkal, akik ezek után már nem tesznek eleget a feltételeknek.

Kun J. Viktória

(Népszava)