Szakértői meghallgatással folytatódott a körmendi gyermekgyilkossági ügy tárgyalása<br/>

Vágólapra másolva!
Az Országos Egészségügyi Tanács igazságügyi bizottsága szakvéleményének ismertetésével folytatódott kedden Szombathelyen a körmendi gyermekgyilkosság ügyének tárgyalása, majd a bíróság a tárgyalást elnapolta. A Vas Megyei Bíróság az újabb tárgyalási napon ismertette a felkért akusztikai szakértő szakvéleményét, és meghallgatta az ügyben kirendelt újabb grafológus szakértőt is.
Vágólapra másolva!

Az ügyben bíróság előtt álló T. Gábort azzal vádolja a Vas Megyei Főügyészség, hogy 1998 április 1-jén Körmenden brutális kegyetlenséggel megölt egy 10 éves kislányt. A fiatalemberre a bíróság nem jogerősen 14 évi börtönbüntetést szabott ki, és 8 évre eltiltotta a közügyektől.

A Vas Megyei Bíróságon Gombkötő Ottóné öttagú tanácsa előtt április 11-én kezdődött a büntetőügy újratárgyalása, miután az előzőleg szintén a Vas Megyei Bíróság által hozott elsőfokú ítéletet a Legfelsőbb Bíróság megalapozatlanság miatt megsemmisítette.

Az Egészségügyi Tudományos Tanács szakértője szerint valószínűsíthető, hogy a kislány a nyakán talált három metszett sérülést, amelyek egy igen éles eszköztől, borotvától vagy késtől származhattak, fekvő testhelyzetben, szemből szenvedte el. Hozzátette: a tanács szerint viszont nem valószínű, hogy a gyilkosság eszköze volt az a kés, amelyet a vádlott a rendőrségi nyomozás során lerajzolt. A szakértői grémium szerint egyértelműen megállapítható, hogy a kislány halálát a belélegzett vér miatti fulladás, illetve a vérveszteség okozta.

A vádlott elmeállapotát illetően az Országos Egészségügyi Tanács egyetértett az eljárás korábbi szakaszaiban készült szakvéleményekkel. Ezek szerint T. Gábor személyiségfejlődésében zavarok léptek fel, gyermeteg vonások jellemzik, de elmeállapota nem zárja ki a büntethetőségét.

Az akusztikai szakértő véleménye szerint újabb műszeres mérésekre lenne szükség annak megállapítására, hogy a helyszínen leesett cserép dísztárgy törésének hangját hallhatták-e a szomszédok, mert elméleti számítások perdöntő módon nem végezhetők el.

A grafológus szakértő elmondta: T. Gábor saját kezűleg írt önvallomásait és levelét hagyományos grafológiai módszerekkel és számítógéppel is megvizsgálták. Ennek során nyilvánvalóvá vált, hogy az írásokat erős stresszhelyzetben vetették papírra, írójuk erős lelki ráhatás, kényszer alatt állt. Megállapítása szerint ez a lelki hatás nagyobb volt annál, mint amit a vádlott helyzete, a letartóztatás, a megvádoltság indokolt. A grafológia jelenlegi állása szerint arra nem lehet egyértelmű és szakszerű választ adni, hogy T. Gábor kényszer hatása alatt, diktálás nyomán írta-e le beismerő vallomásait.

A bíróság ezután a vád és a védelem újabb bizonyítási javaslatainak adott helyt. Az ügyész javaslatára felkérte az ORFK Bűnügyi Szakértői Intézetét arra, hogy vizsgálja meg a kislány felsőruházatán találhatók-e nem a sértettől származó nyál-, vér-, illetve DNS-maradványok.

A védelem javaslatának helyt adva szakértői vélemény kiegészítésére kérték fel az Országos Egészségügyi Tanácsot. Arra vár a bíróság választ, hogy a kislány fekvő helyzetét, az elkövetés módját figyelembe véve az elkövető ruházatára kellett-e vérnek kerülnie. A bíróság az újabb szakértői vélemények beszerzéséig a tárgyalást elnapolta.

''Védencem továbbra is ártatlannak vallja magát, álláspontunk szerint azok a vádpontok, amelyek alapján az előző eljárásban kimondták a bűnösségét, az újratárgyalás során egymás után megdőlnek'' ? nyilatkozta a tárgyalás után Tóth László, T. Gábor védőügyvédje. Amennyiben a bíróság bizonyítottság hiányában ejtené a vádat, a döntést megfellebbezi. T. Gábor és ügyvédje úgy véli, hogy a megismételt bírósági tárgyaláson elhangzó szakértői vélemények egyre inkább a vádlott ártatlanságának tényét támasztják alá.

(MTI)

Korábban:

(2000.06.19.)