Kövér Lászlót másodszorra is hiába hívta meg az olajbizottság<br/>

Vágólapra másolva!
Az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság hétfőn meghallgatja a Horn-kormány volt pénzügyminisztériumi vezetőit, első titkosszolgálati miniszterét, illetve Polt Péter legfőbb ügyészt. A napirenden második alkalommal szerepel Kövér László volt titokminiszter meghallgatása, de a politikus levélben jelezte, hogy egyéb más elfoglaltsága miatt ezúttal sem ér rá.
Vágólapra másolva!

Az olajbizottság hétfői ülésén a Horn-kormány volt pénzügyminisztériumi vezetőit, első titkosszolgálati miniszterét, illetve Polt Péter legfőbb ügyészt hallgatja meg a testület.

Annak ellenlére, hogy a bizottság most másodszor hívta meg ülésére Kövér László volt titkosszolgálati minisztert, Kövér ezúttal sem jelenik meg - más, halaszthatatlan teendői miatt - a bizottság ülésén.

Polt Péter legfőbb ügyészt Juhász Ferenc szocialista bizottsági alelnök kezdeményezésére hívta meg a testület, hogy válaszoljon az olajcégek tulajdonosi szerkezetét bemutató "olajtérképpel" kapcsolatos kérdésekre. A bizottság ellenzéki tagjai többször kifogásolták, hogy a Legfőbb Ügyészség által készített olajtérképet nem lehet megfelelően használni, mivel az csak egy felsorolást ad az olajcégekről, de nem mutatja be azok összefüggéseit, és keresni sem lehet az adatok között.

A testület hétfői ülésén először lesz szó a bizottság által készítendő összegző jelentésről, melynek vázlatát tárgyalják meg a képviselők. Balogh László (MDF) nehezményezte, hogy Pallag László a jelentés vázlatáról nem küldött előzetes anyagot az olajbizottság tagjainak, így véleménye szerint nehéz lesz erről érdemben tárgyalni. Juhász Ferenc a jelentés elkészítéséről úgy vélekedett: az olajbizottságnak akár rendkívüli ülést is be kell iktatnia annak érdekében, hogy az elkészüljön.

Kóródi Mária (SZDSZ) közölte: a testületnek újabb meghallgatásokat kellene tartania. Demeter Ervin, a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter olajbizottsági meghallgatásán ugyanis beszámolt arról, hogy a titoktárca 1993 óta 41 iratcsomagot készített az olajügyekről. A 41 iratot Demeter ugyan nem adta át a testületnek, de lehetőséget biztosított a képviselőknek arra, hogy betekinthessenek az iratokba. Kóródi szerint választ kellene adnia a titkosszolgálati miniszternek arra, hogy miért nem kapta meg az olajbizottság ezeket a titkos anyagokat jóval korábban. A szabaddemokrata képviselő közölte: az iratcsomagban található információk is indokolják, hogy ne záruljon le az olajbizottság munkája november 30-án.

(MTI)