Vágólapra másolva!
Három polgármesterjelölt indul a december 3-ai időközi helyhatósági választáson Hódmezővásárhelyen. Az állásából felfüggesztett polgármester, Rapcsák András ellenfelei Mucsi Imre, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára, valamint Halász Imre üzemgazdász, helyi vállalkozó.
Vágólapra másolva!

Rapcsák András a Fidesz- Magyar Polgári Párt, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség helyi csoportja, valamint az Egységes Hódmezővásárhelyért Egyesület elnevezésű civil szervezet alkotta választási koalíció jelöltje.

Mucsi Imre független, támogatja a Független Kisgazdapárt, az MDF-Történelmi Kisgazdapárt-Fiatalok Vásárhelyért Egyesület koalíciója, az MSZP, a Munkáspárt, továbbá több országos és helyi szervezet, s elfogadja az SZDSZ és a MIÉP.

Halász Imre független jelöltként, támogatók nélkül indul a választáson.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.19.)