Vágólapra másolva!
Horn Gyula volt kormányfő szerint az MSZP-nek meg kell találnia a módját, hogy Németh Miklós exminiszterelnök érvényesíthesse képességeit. A politikus csütörtökön, az ELTE jogi karán rendezett politikai fórumon - ahol Lengyel László politológus volt a beszélgetőpartnere - sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy pártja vitái, amelyekbe ő nem hajlandó beszállni, a nyilvánosság előtt zajlanak.
Vágólapra másolva!

A volt kormányfő megerősítette, hogy hite szerint az MSZP-nek van a legnagyobb esélye a 2002-es országgyűlési választások megnyerésére. Megjegyezte ugyanakkor: az MSZP sikeres szereplése azon múlik, hogy tud-e változtatni politizálásán, kommunikációján.

Szavai szerint a MIÉP-et kivéve bármely párt szóba jöhet a szocialisták lehetséges koalíciós partnereként, ha a választási eredmények lehetőséget adnak az MSZP kormányzati szerepvállalására. A jelenlegi helyzetben sem a nagykoalíciót, sem más megoldást nem tart kizártnak, de - mint mondta - a konkrét körülmények ismerete nélkül nincs értelme erről beszélni.

Horn Gyula aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy botrányoktól hangos a magyar belpolitikai élet. - Milyen jogállam az, amelyben bizonyítékok nélkül lehet rágalmazni közéleti szereplőket? - tette fel a kérdést. Úgy fogalmazott: a bizalmi válság, amely fontos problémák megoldását is akadályozza, senkinek sem jó, és ezt a politikai elitnek kezelnie kellene.

Horn Gyula az elmúlt évtizedről szólva úgy vélekedett, hogy az Antall-kormány bukását részben arrogáns, kirekesztő stílusa okozta, s ennek néhány elemét a mostani kabinet működése során is visszaköszönni látja. Közlése szerint a Fidesz-kormány jó örökséget vett át, és 8-12 évre biztosította volna fennmaradását, ha csak annyit tesz, hogy folytatja az elődje által elindított folyamatokat.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. november 16.)