Vágólapra másolva!
Az utóbbi években több újszülöttet öltek meg - állapította meg a Legfőbb Ügyészség. A most elkészült vizsgálati jelentés szerint a nehéz anyagi helyzet ismét feltűnt a kiváltó okok között. Az ügyészség szorgalmazza afogamzásgátló szerek elterjesztését - tb-támogatásuk megoldását -, valamint az örökbe adás és a csecsemőmentő intézmények megismertetését.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt nyolc évben a hazai bíróságok 96 anyát ítéltek el újszülött gyermekek megöléséért - derül ki a Legfőbb Ügyészség jelentéséből. A most lezárult vizsgálat egyik fő tanulsága az, hogy noha az életkörülmények s az egészségügyi feltételek általában javultak, a gyilkosságok kiváltó okai közt ismét feltűnt a nehéz anyagi helyzet. Az esetek száma nemcsak hogy nem csökkent, hanem még nőtt is. Míg 1993-ban 9 ilyen ügyet regisztráltak, '94-ben pedig 11 hasonló eset volt, 1998-ban 13, majd '99-ben 18 gyermek esett anyja bűnének áldozatául.

Tévhit, hogy általában a legszegényebb és a legtanulatlanabb rétegek lányai, asszonyai kerülnek a vádlottak padjára újszülöttjeik megöléséért. Leggyakrabban hajadonok a vádlottak, ám több mint 40 százalékuk elvégezte az általános iskolát, sőt gimnáziumba, szakközépiskolába vagy szakmunkásképzőbe is járt. Az ügyészség rámutat: a korábbi vizsgálatok tapasztalataival ellentétben elmondható, sok a munkanélküli nő, akinek a férje vagy élettársa sem dolgozik.

A jelenlegi Btk. "privilegizált" esetként szabályozza az újszülött megölését: az ilyen cselekedetet az emberölés más eseteinél enyhébben bünteti. Ennek oka a szüléssel együtt járó rendkívüli fizikai és lelki állapot, megterhelés. Az ügyészség megítélése szerint az újszülöttek életét a szélsőséges esetekben sem a büntetőjog védheti meg elsősorban. Fontos a fogamzásgátló szerek elterjesztése - tb-támogatásuk megoldása -, a csecsemőmentő alapítványok, módszerek megismertetése, s a felvilágosítás az örökbefogadás feltételeiről.

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Szerelmi életünk első pillanatától gondolnunk kell a fogamzásgátlásra. Még akkor is, ha tudjuk, hogy nincs ideális módszer a nemkívánatos terhesség kivédésére.

Korábban:

A családtervezés egyik korszerű módszere a hormonális fogamzásgátlás, melynek során a nő szervezetébe kívülről bevitt hormontartalmú gyógyszerekkel előzzük meg a nem kívánt gyermekáldást.