Vagyonnyilatkozatra köteleznék a polgármestereket, a helyi képviselőket is<br/>

Vágólapra másolva!
A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség önkormányzati képviselőkre, polgármesterekre történő kiterjesztését javasolja a Fidesz budapesti elnöksége a párt országgyűlési frakciójának. A javaslatot a parlamenti pártok támogatták, az önkormányzati szövetségek viszont fenntartásokkal fogadták.
Vágólapra másolva!

A Fidesz-frakció részéről megvan a fogadókészség a javaslatra, amelyet azonban úgy kell törvénybe iktatni, hogy végrehajtható legyen - reagált Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési frakciójának helyettes vezetője a párt budapesti elnökségének javaslatára, mely szerint a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget terjesszék ki a polgármesterekre és az önkormányzati képviselőkre. Répássy szerint meggondolandó, hogy végrehajtható-e a jogszabály a mintegy 30 ezer helyi képviselő esetében. Elképzelhető, hogy érdemesebb szűkebb körben, például a polgármesterekre vonatkozóan meghatározni a kötelezettséget. A kétharmados többséget kívánó jogszabály módosítása akár idén is megtörténhet, ha megvan a szükséges politikai akarat hozzá.

A javaslatot az MTI szerint a Fidesz-frakción kívül támogatja az MSZP, az MDF és az FKGP országgyűlési képviselőcsoportja is, ám a lapunk által megkérdezett önkormányzati szövetségek fenntartással fogadják.

Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára szerint a javaslat sértő az önkormányzatokra nézve, a politikai elit körüli bonyodalmakról terelik el vele a figyelmet. Úgy véli, hogy a polgármesterek életvitelét, életmódját a helyi lakosság közvetlenül látja, ellentétben az országgyűlési képviselőkkel. A fizetésük nyilvános, az esetleges képviselet a helyi gazdasági társaságokban szintén nyilvános testületi döntés alapján történik. Zongor szerint ha a parlament kötelező vagyonnyilatkozatot szeretne bevezetni, akkor megtehette volna a polgármesterek juttatásáról szóló törvény nemrég elfogadott módosításánál.

Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere egyetért a javaslattal, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a vagyonnyilatkozat-tétel egységes és teljes körű legyen, és minden tisztségviselőre ugyanazok az elvek és szabályok vonatkozzanak. Hozzátette: a politikai intézmények közül az emberek az önkormányzatokban bíznak a legjobban, a javaslat hozzájárulhat ennek a bizalomnak a megerősítéséhez.

Magyar Levente, a kisvárosi önkormányzatok országos szövetségének elnöke elmondta, hogy a polgármesterek jelentős része régóta él az önkéntes vagyonnyilatkozat-tétellel, ennek kötelezővé tétele véleménye szerint nem segít leküzdeni a korrupciót.

Borókai Gábor kormányszóvivő a tegnapi kormányülés után elmondta: a kabinet várhatóan a jövő héten jóváhagyja a köztisztviselői törvény módosítási javaslatát, ezenkívül a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget kiterjesztik a nem képviselő kormánytagokra is. A tervezet szerint a köztisztviselőknek és a velük közös háztartásban élőknek 1-5 évente kellene megújítaniuk azt. Aki nem tud kellő magyarázatot adni vagyona gyarapodására, azt a törvény hatálybalépését követő egy éven belül létrejövő Közszolgálati Ellenőrzési Hivatal átvilágítja majd. A köztisztviselők részére etikai kódex is készül. A tegnapi kormányülésen a tervezetet azért nem hagyták jóvá, mert az elképzelések szerint 50-70 százalékos köztisztviselői reálilletmény-növekedés 100 milliárd forintos fedezete nem áll rendelkezésre.Ezért első lépésként várhatóan azt fogalmazzák meg, hogy a köztisztviselők illetménye középtávon a bírák és ügyészek illetményét érje el.

(Népszava)