Internetes írásai miatt perli a Postabank Palotást<br/>

Vágólapra másolva!
Személyiségi jogi pert indított a Postabank Palotás János ellen. A pénzintézet azt szeretné elérni, hogy a vállalkozó internetes honlapján közölt, a Postabank szerint jó hírnevüket sértő írásokat azonnal töröljék. Palotás azt mondja, ő nem állít, csak véleményét fogalmazza meg - amihez pedig joga van.
Vágólapra másolva!

Sajtópert indított a Postabank Palotás János ellen. A pénzintézet a vállalkozó honlapján közölt írások több állítását is kifogásolja. Mint azt a keresetlevelükben megfogalmazzák, az alperes internetes írásai többszörösen sértik a bank mint felperes személyiségi jogait. A jó hírnév megsértése a Postabank társadalmi és gazdasági helyzetének negatív, sértő módon való bemutatásában nyilvánult meg. Ez pedig - fogalmaznak - különösen fontos a pénzintézet esetében, amely 1987-ben és 1998-ban rendkívül komoly bizalomvesztést szenvedett. Jelenleg próbálják a bankot talpra állítani és visszaszerezni az ügyfelek bizalmát, ám ezt, írják, Palotás igyekszik megakadályozni.

Palotás János a Magyar Hírlapnak elmondta: már a nyitólapból és a "Fontos tudnivalók"-ból is kiderül, hogy az olvasó szubjektív írásokat olvashat. "A Postabank keresetlevélében megfogalmazottakkal ellentétben én nem állításokat közlök, csak szakmai tapasztalatomon alapuló véleményemet fogalmazom meg, amiben pedig nem lehet korlátozni" - nyilatkozta. Mint mondta, az, hogy a véleménye mennyire esik egybe a valósággal, azt már az olvasónak kell eldöntenie.

Megjegyezte: az általa korábban a Postabank ellen indított perekben megszülettek, igaz még csak első fokon, azok az ítéletek, amelyek az interneten közölt véleményének igazságát támasztják alá. "Erkölcsileg vállalom, hogy gazdasági szakemberként leírjam, ha szerintem több ezer embert meg akar károsítani a bank" - közölte Palotás. Hozzátette: tudomása szerint több százan perelték a Postabankot, illetve a bank kapcsán az államot az általa közölt írások nyomán.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságnak megküldött keresetlevél szerint a Postabank mint felperes azt kéri a bíróságtól, állapítsa meg, hogy a vállalkozó az internetet felhasználva megsértette a bank személyhez fűződő jogát. A bank azt is szeretné elérni, hogy kötelezze az alperest a jogsértés abbahagyására. Kérik továbbá, hogy a bíróság soron kívül töröltesse a sérelmezett "állításokat, véleményeket" az internetről.

A bíróság 2001. február 8-ára tűzte ki az első tárgyalást. Palotás szerint van rá esély, hogy az általa indított perekben addigra jogerős döntések születnek. Ha a bíróság másodfokon is neki ad igazat, véleményét akár állítás formájában is közölheti - jegyezte meg a vállalkozó.

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Korábban:

(1999. október 21.)