Féltek Papa feltáró vallomásától<br/>

Vágólapra másolva!
A Papa néven ismertté vált Sándor Istvánt, illetve a nyugdíjas rendőrtiszt éveken át tartó felderítő tevékenységét ismerő egykori rendőrkollégák úgy vélik, a nyomozó ellen az olajügyben érintett felsőbb vezetők - alvilági figurák segítségével ? kreáltak hamis vádakat. A bűnbánó maffiózó szerepében tetszelgő bűnözők valós alapokon nyugvó, ám számos ponton elferdített vallomása vezetett oda, hogy a három évvel ezelőtti vádak ismét felszínre kerültek.
Vágólapra másolva!

A Magyar Hírlapnak nyilatkozó egykori rendőrök úgy vélik: Papa lejáratásában szerepet játszhattak azok a titkos dokumentumok, amelyeket a Központi Bűnüldözési Igazgatóságtól (KBI) 1998 szeptemberében a belügyi tárca vizsgálóbizottsága szállított át a minisztérium épületébe. A több mint száz dosszié évekre visszamenően tartalmazta a KBI felderítőtisztjeinek - így Sándor Istvánnak - titkos kapcsolatait, az ügynökök névsorát, azoknak az alvilági alakoknak az adatait, akik az engedményekért cserébe vállalták az együttműködést a rendőrséggel.

A MH információi szerint ezekben a dossziékban dokumentálták, hogy Sándor István éveken át "munkakapcsolatban" állt azzal az ismert bűnözővel, P.-vel is, akinek vállalkozásába a rendőrtiszt lánya is betársult. A lap úgy tudja, a beérkezett vallomások azt sugallják, hogy három éve P. komoly vitába keveredett a később autójával felrobbantott M. Péterrel. Sándor István tudott a nézeteltérésről, ám erről a gyilkosság felderítésébe bekapcsolódva sem tett említést. A titkos dossziék tartalma azonban a nyilatkozók szerint hónapokkal ezelőtt kiszivárgott, éspedig nem véletlenül. Azok a felső vezetők, akiknek neve nem túl hízelgő beállításban szerepel a jelentésekben, régóta féltek Papa olajügyekben várható feltáró vallomásától. Vélhetően a fent említett információk kiadásával próbálták a volt tisztet olyan helyzetbe hozni, hogy rájuk nézve terhelő vallomása hiteltelennek tűnjön. Ehhez pedig az olajügyekben már ismert bűnözői csoportok tagjainak segítségét vették igénybe, akik önként jelentkeztek vallomásukkal a nyomozás elindítása előtt.

Ezt a feltevést erősíti Dietmar Clodónak a minap a bíróság előtt tett vallomása is. Clodónak a nyílttá tett titkos ügynöki jelentésekből lehetősége volt megismerni annak a felderítőtisztnek az adatait, aki álvásárlásokkal valójában csőbe húzta. A "pilisi bombagyárossal" időközben ismeretlen személyek közölték a titkos aktákban leírtak egy részét, miszerint Papa volt az, aki egy orosz maffiafőnökön át intézte el, hogy a pokolgépet vásárló tiszt Clodo közelébe férkőzhessen. Így helytálló a német férfi hivatkozása, valóban Sándor István készítette elő számára a csapdát. A Papára vonatkozó titkos részletet valójában csak nagyon kevesek tudhatták, a nyílt iratokban még csak utalás sem történik személyére. Így az ügy hátterét ismerőkben felvetődik a kérdés, kinek állt érdekében, hogy Papa nevét egy másik ügyben is lejárassák.

A lapnak névtelenül nyilatkozó szakemberek közölték: ha a parlamenti olajbizottság valóban előre akar lépni az évekkel ezelőtti olajügyek felderítésében, éppen a BM által már áttanulmányozott dossziék tartalmát kellene megismerniük.

(Magyar Hirlap)

Korábban:

(2000. november 8.) Clodo csak háromszor járt "bombagyárában"(2000. november 9.)