Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök jóváhagyta Ligetvári Ferenc környezetvédelmi miniszter menesztését. Ligetvári felmentését Torgyán József kisgazda pártelnök kezdeményezte. A környezetvédelmi miniszter december elsején távozik posztjáról.
Vágólapra másolva!

A hírt Torgyán József kisgazda pártelnök csütörtök este ismertette a Parlamentben újságírók előtt, miután egyórás megbeszélést folytatott a kormányfővel.

Ligetvári Ferenc

- Mind Pepó, mind Ligetvári miniszter úr a tudósi mivoltából fakadóan nem mozgott otthonosan az intrikák körében, amit nem negatívumként említek, hanem olyan tényként, amit figyelembe kell venni, hiszen a minisztériumnak és az alá tartozó intézményeknek zökkenőmentesen kell működniük - jelentette ki a kisgazda pártelnök, majd hozzátette: - Ligetvári Ferenc miniszteri jogköre teljes mértékben megmarad december elsejéig és szerencsétlen dolog lenne, ha ezt bárki kétségbe vonná.

Ligetvári Ferenc menesztésével kapcsolatban Torgyán József beszámolt arról, hogy a környezetvédelmi miniszter megszüntette Fekete Katalin sajtófőnök "túlterjeszkedett" jogkörét, illetve Tímár György kisgazda képviselő már nem vezeti a szakminiszter tanácsadó testületét.

Torgyán szerint a környezetvédelmi miniszter felmentése semmiképpen sincs összefüggésben a Környezetgazdálkodási Intézetnél kialakult helyzettel. Ezzel ellentétben az [origo]-nak több kisgazda politikus is megerősítette, hogy Ligetvárinak azért kell távoznia, mert nem tudta megakadályozni, hogy Mujzer János, a Környezethazdálkodási Intézet kedden menesztett igazgatója nyilvánosságra hozza az intézet korábbi vezetőinek pazarlását.

(MTI)

Korábban:

(2000. november 9.)