Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróságon szerdán a másodrendű vádlott, Leonid Kolchinski meghallgatásával folytatódott az úgynevezett Clodo-ügy. Kolchinski elmondása szerint egy "Loncsik" becenevű ukrán férfi kényszerítette arra, hogy beköltözzön a Clodo által bérelt pilisszentlászlói ingatlanba, és vagy megállapodást kellett volna kössön az üzletemberrel, vagy pedig elegendő bizonyítékot szereznie ellene.
Vágólapra másolva!

Kolchinski azt állította, hogy egy nemzetközi pénzügyi szervezet megbízásából be kellett épülnie a Sztecura-csoportba. Azt a feladatot kapta, hogy vagy kössön megállapodást a német üzletemberrel, vagy úgymond gyűjtsön ellene elegendő bizonyítékot. Miután egyik sem sikerült, úgymond "csőbe húzta" a Magyarországra települt kereskedőt.

Fábián Ákos, Clodo védője elmondta, védence összesen háromszor járt a Phőnix Kft. által bérelt ingatlanban. Utóbbival kapcsolatban Kolchinski úgy vallott, hogy Clodo nem tudott az ott folyó tevékenységéről, s amikor gyanítani kezdte azt, távozásra szólította fel őt és családját. Kolchinski tagadta, hogy robbantásra alkalmas szerkezeteket gyártott volna, csupán kísérleteket végzett e tárgyban készülő könyvéhez.

Tanúként megjelent Erdélyi Nándor is, akit a bolti sorozatgyilkossággal gyanúsítanak. Erdélyi régóta ismerte "Loncsikot", amikor a Gyorskocsi utcában egy cellába került Clodóval. Erdélyi elmondta: egy régi ismerősétől, Veszko Vukoticstól, akivel mobiltelefonján a börtönből is tartotta a kapcsolatot, értesült arról, hogy "Loncsik" - aki Veszko üzlettársa volt a Novy Sad-i Royal Casinóban - valakit feldobott a rendőrségnek Magyarországon. Veszko arról is beszámolt neki, hogy valaki megzsarolta, fenyegette Clodót. Erdélyi másik barátja, akit 98-ban lelőttek, szintén tudott ugyanerről.

Kolchinski sokáig nem fogadta el a bírónak azt a javaslatát, hogy kérdéseire igennel vagy nemmel válaszoljon, mert - mint mondta - a dolgok nem fehérek és feketék. Hosszas fejtegetésébe ismételten belekeverte Tonhauser Lászlót, a Szervezett Bűnözés Elleni főosztály nyugalmazott vezetőjét is, és a már hétfői tárgyaláson is szóba hozott, tíz napja fogva tartott Papát is.

(Magyar Hirlap)

Korábban:

(2000. november 4.) Féltek Papa feltáró vallomásától(2000. november 9.)