Az MDF mindenképpen megszavazza a költségvetést<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök nagyobb fegyelmet kért a koalíciós képviselőktől azon a hétfői megbeszélésen, amelyen a Fidesz, az FKGP és az MDF képviselői vettek részt. A kormányfő felhívta a figyelmet arra: a kétéves költségvetés miatt különösen fontos, hogy a kormánypártok egységes álláspontot képviseljenek. Eltanácsolta a képviselőket az olyan nyilatkozatoktól, amelyek ronthatják a kormány hitelét. Példaként említette a fideszes Illés Zoltánt, az MDF részéről Csáky Andrást és Font Sándort. Megemlítette a miniszterelnök, hogy az MDF-frakció olyan módosító indítványokat nyújtott be a költségvetéshez, amelyekkel tulajdonképpen a kormány munkáját kérdőjelezik meg. Az MDF-frakció elsősorban a személyi jövedelemadó önkormányzatoknál maradó hányadának 5-ről 10 százalékra emelésére, illetve az egészségügyben dolgozók 30 százalékos béremelésére tett módosító indítványa az, ami "átrajzolhatja" a költségvetést.

Font Sándor (MDF) elmondta, a tűzoltókkal, a rendőrséggel, a vámőrséggel és a közmunka-programmal kapcsolatos módosító indítványokat a frakciódöntés alapján fenntartják. Ezek a költségvetés egészéhez képest elenyésző tételek. Hozzátette, a miniszterelnök utalt arra az indítványra, amelyet a zárszámadáshoz nyújtott be, és amely szerint nem fogadhatott volna el kétéves költségvetést az Országgyűlés, ezt azonban a frakció már visszavonta. Font ugyanakkor hangsúlyozta: az MDF mindenképpen megszavazza a kétéves költségvetést, más kérdés, mi lesz a módosító indítványok sorsa.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2000. szeptember 13.)