Környezetvédelmi intézet-összevonás<br/>

Vágólapra másolva!
Még a héten létre kívánja hozni a Környezettudományi és Fejlesztési Intézetet Ligetvári Ferenc kisgazda környezetvédelmi miniszter a Környezetgazdálkodási Intézet (KGI) és a Környezetvédelmi Fejlesztési Intézet összevonásával. A két intézményt egyébként egy éve választotta szét az előző miniszter, Pepó Pál, és az újbóli összevonást már korábban is tervbe vették.
Vágólapra másolva!

Ligetvári elmondta, hogy a két intézet jelenleg két, egyenként évi 100 millió forintos bérleti díjú épületben működik. Az összevont intézetnek új épületet keresnek, a tervek szerint évi 60 millió forintért.

Fekete Katalin, a tárca kommunikációs igazgatója elmondta, a két intézmény összeolvadása hosszú időt vehet még igénybe, hiszen pillanatnyilag még a koncepció sincs véglegesen kidolgozva, és abba még a szakmai vezetők is beleszólhatnak.

Mujzer János, a KGI megbízott főigazgatója a tegnapi miniszteri értekezleten úgy nyilatkozott: mivel nem rendelkezik tudományos felkészültséggel, még gondolkozik, hogy szerepet vállal-e az új intézetben. Amennyiben nem, és más területen sem vállal feladatot, Mujzer kölcsönös megegyezéssel távozik - mondta a miniszter.

A jelenleg Tímár György kisgazda képviselő által vezetett politikai tanácsadó testület megszűnik. Ám a testület tagjai - így Tímár is - egyéni tanácsadóként állnak a jövőben a miniszter rendelkezésére.

Ligetvári tegnap részt vett a Fidesz-frakció ülésén, ahol általános környezetvédelmi kérdésekről beszélt. Elmondta például, hogy ha Magyarország holnap kívánna csatlakozni az Európai Unióhoz, mintegy kétezermilliárd forintos beruházásra lenne szükség elsősorban a szennyvíztisztítás, a levegővédelem és a hulladékgazdálkodás területén.

A legfőbb ügyészség sajtó- és tájékoztatási osztályának vezetője, Horányi Miklós még nem tudott érdemben nyilatkozni a KGI megbízott főigazgatója, Mujzer János által a Legfőbb Ügyészségre beadott följelentésről. Az intézmény vezetője a néhány hetes vizsgálat során megállapította, hogy legkevesebb félmilliárd forintos kár érte az államkincstárt a pazarló költekezés miatt és további egymilliárd forintos veszteséget jelenthet az a tíz évre szóló szerződés, amelyet az előző főigazgató kötött a budapesti Szófia utcai egykori püspöki palota bérletére egy olasz céggel. Mujzer János szerint, ha sikerül a megállapodást fölbontani, még nyolcszázmillió forint megtérülhet, de a többi pénz valószínűleg már végleg elveszett a költségvetés számára. Ezért tett följelentést különösen nagy kárt okozó sikkasztás és hűtlen kezelés alapos gyanújával a Legfőbb Ügyészségen, ám ott az iratokkal hétfőn még nem találkoztak az illetékesek.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2000. november 3.)