Az Alkotmánybíróság szerint az állam nem kötelezhető a lakhatáshoz való jog biztosítására<br/>

Az Alkotmánybíróság (AB) határozatában megállapította: a "lakhatáshoz való jog" nem alkotmányos alapjog, így az államnak ebben a tekintetben nincs semmilyen kötelezettsége, felelőssége. Az AB ugyanakkor kimondta, hogy az állam köteles az emberi lét alapvető feltételeiről gondoskodni. Így hajléktalanság esetén az emberi életet közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet elhárításához "szállást" kell biztosítani.

Az Alkotmánybíróság (AB) nyilvános teljes ülésen hirdette ki határozatát kedden, az alkotmányban biztosított szociális biztonsághoz való jog értelmezését kérő indítvány nyomán. Az indítványt Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és Kaltenbach Jenő, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa közösen terjesztette elő. Az AB határozatának kihirdetésénél a két ombudsman mellett jelen volt Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Áder János házelnök és Polt Péter legfőbb ügyész is.

Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok biztosa kijelentette, hogy Kaltenbach Jenővel, az etnikai és nemzeti kisebbségi biztossal közösen tett indítványukat azért terjesztették az AB elé, mert az 1989 előtti lakástámogatási hitelek feltételeinek megváltozása és a közüzemi díjhátralékok felhalmozódása miatt több ezer család kerül a szociális létbizonytalanság határára. Ez ellentétes az állampolgárok szociális biztonsághoz való alapjogával. Gönczöl Katalin hozzátette: legvégső megoldásként terjesztették indítványukat az Alkotmánybíróság elé, amelyet arra kértek, hogy egy sokakat érintő problémát oldjon meg.

A két ombudsman indítványában azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy értelmezze a szociális biztonsághoz való jogot, és azt hogy az alapjogok részét képezi-e a "lakhatáshoz való jog". Illetve megállapítható-e az állam felelőssége a lakhatáshoz való jog érvényesülésének biztosításában. Így azt is indítványozták, hogy az AB állapítsa meg, megsértette-e az állam az Alkotmányt azzal, hogy nem alkotta meg a szociális biztonsághoz való alapjogból származó lakhatáshoz való jog biztosítására alkalmas szabályozó- és intézményrendszert

Az országgyűlési biztosok álláspontja az volt, hogy a szociális biztonsághoz való alapjognak a hajlékhoz (lakhatáshoz) való jog nélkülözhetetlen részét képezi, mert annak hiányában egyetlen szociális intézkedés sem érheti el a célját. Lényegében azt firtatták, hogy kell-e az államnak gondoskodnia a hajléktalan vagy az azzá váló állampolgárainak lakhatási problémáiról, és ha igen, azt milyen módon kellene tennie.

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az állam nem kötelezhető a "lakhatáshoz való jog" biztosítására. Ezzel a testület elutasította az országgyűlési biztosok indítványának azt a részét, amely az állam felelősségének kimondását kérte. Az Alkotmánybíróság megállapította: az állam pusztán a szociális ellátások összessége által nyújtandó megélhetési minimum állami biztosítására kötelezhető. A megélhetési minimum garantálásából konkrétan meghatározott részjogok - így a "lakhatáshoz való jog" - mint alkotmányos alapjogok ugyanis nem vezethetők le. Az ítélet indoklása szerint az állam ugyanis nagyfokú szabadságot élvez annak eldöntésében, hogy milyen konkrét eszközökkel biztosítja az állampolgárok szociális biztonságát. "Minderre figyelemmel az Alkotmánybíróság az emberi életet és méltóságot biztosító, valamint a nemzetgazdaság teljesítőképességének megfelelő általános ellátási kötelezettség kimondásán túlmenően tartózkodik egyes konkrét részjogok alkotmányos alapjogként történő elismerésétől. Mindebből következően a >>lakhatáshoz való jog<< biztosítása tekintetében az állam kötelezettsége és ebből következően a felelőssége nem állapítható meg" - közölte az Alkotmánybíróság.

Az Alkotmánybíróság mai döntése jól illeszkedik a testület alapjogokról korábban alkotott eszmerendszerébe. Megkülönböztethetőek az első generációs, úgynevezett klasszikus szabadságjogok - szólás-, vélemény- vagy sajtószabadság - és a második generációs - gazdasági, szociális és kulturális jogok. Az AB a második generációs jogokat eddig is "államcélként", nem pedig alapjogként értelmezte. Az "államcélként" meghatározott jogok megvalósulása pedig a társadalom mindenkori gazdasági teljesítőképességének a függvénye. Ezt a korábbi - egyedül a spanyolországihoz hasonló - gyakorlatot követte az AB keddi határozata is.

Az AB rámutatott arra, hogy "nincs alkotmányi ismérv az államcélt vagy szociális jogot szolgáló jogszabályok alkotmányosságának minősítésére".

Az indoklás utal egy 1995-os határozatra is, mely szerint "az alkotmány e rendelkezéséből nem következik, hogy a lakáshoz jutás állami támogatása az állampolgároknak alanyi joga lenne, de az sem, hogy az állam a lakáscélú támogatásoknak meghatározott formáját, rendszerét köteles volna biztosítani".

Az AB már egy korábbi határozatában megállapította, hogy "a szociális biztonság nem jelent sem biztosított jövedelmet, sem pedig azt, hogy az állampolgárok egyszer elért életszínvonala a gazdasági viszonyok kedvezőtlen alakulása következtében ne csökkenhetne".

Az Alkotmánybíróság mostani döntése szerint az állam ugyanakkor köteles társadalombiztosítási és szociális intézményi rendszert létrehozni, fenntartani és működtetni. A megélhetési minimumot biztosító szociális ellátások rendszerének kialakításakor alapvető alkotmányi követelmény az emberi élet és méltóság védelme.

Az Alkotmánybíróság szerint az emberi élethez és méltósághoz való jog védelmében az állam köteles az emberi lét feltételeiről gondoskodni. Ennek megfelelően az állam kötelezhető arra, hogy szállásokat hozzon létre, tartson fenn, amennyiben polgárai életét közvetlen veszély fenyegetné. A szállás biztosítására irányuló állami kötelezettség azonban nem azonos a "lakhatáshoz való jog" megteremtésével. Ugyanis a szállás biztosítására az állam abban az esetben köteles, ha annak hiánya közvetlenül fenyegeti az emberi életet . Az állam tehát csak ebben a végső helyzetben köteles azokról gondoskodni, akik az emberi lét alapfeltételeit önerejükből nem tudják megteremteni.

Az Alkotmánybíróság a határozatot Czúcz Ottó és az álláspontjához csatlakozó Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolásával, valamint Bagi István és Holló András alkotmánybíró különvéleménye mellett hozta.

Czúcz Ottó és Kiss László alkotmánybírák párhuzamos indokolásában az áll, hogy a határozat és az indokolás valamennyi elemével egyetértenek, mindössze a döntés életvédelmi aspektusainak jelentőségét kívánják nyomatékosabbá tenni.

Bagi István alkotmánybíró különvéleményében kifejti, hogy nem ért egyet azzal a megállapítással, amely szerint az állam köteles hajléktalanság esetén az emberi életet közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet elhárításához szállásról gondoskodni.

Holló András különvéleményében kifogásolja a határozat rendelkező részének azt a mondatát, amely szerint az állam köteles az emberi lét alapvető feltételeiről - így a hajléktalanság esetén az emberi életet közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet elhárításához - szállásról gondoskodni. Szerinte ezzel az értelmező mondattal az Alkotmánybíróság túllépett az absztrakt alkotmányértelmezés hatáskörén, és a törvényhozó hatalom körébe tartozó konkrét állami feladatot és egyben a feladatellátás konkrét feltételét is megfogalmazta.

Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztos szerint nem érdemes az alkotmánybírósági döntést vereségként vagy győzelemként értékelni, mivel itt egy alkotmányjogi kérdés tisztázásáról volt szó. Kaltenbach az [origo]-nak elmondta: a "szállás biztosítására" vonatkozó rész a határozatban reményre adhat okot, bár a "szállás" kifejezés egyelőre nincsen jogilag definiálva. A kisebbségi ombudsman közölte: nem mindegy a szállás milyensége télen mínusz 10-15 fokban vagy nyáron. Kaltenbach Jenő szerint ebből fakadóan tisztázásra vár még az is, hogy miként értelmezik "az emberi életet közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet" definicióját.

Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa kijelentette: csak az Alkotmánybíróság határozatának alapos tanulmányozása után döntenek álláspontjukról.

[origo]

Ajánló:

Korábban:

(2000.11.07.)