Hétfőn folytatódik a Clodo-per<br/>

Vágólapra másolva!
Féléves szünet után hétfőn tartja a második tárgyalást a Fővárosi Bíróság a bombagyárosként ismertté vált Dietmar Clodo és két külföldi állampolgárságú társa büntetőperében. Clodót és társait - többek között - bűnszervezet tagjaként elkövetett robbanószerrel való visszaéléssel vádolja az ügyészség.
Vágólapra másolva!

A Világgazdaság című napilap információi szerint fordulat várható a Clodo-perben. A napokban ugyanis hivatali visszaélés és vesztegetés alapos gyanújával őrizetbe vették Sándor István nyugállományú rendőr alezredest, a KBI egykori tisztjét. Sándor többek között a bombagyáros ügyében is az operatív nyomozás irányítója volt.

Az előző, május 2-i tárgyaláson a bíróság nem tudott hozzákezdeni az érdemi munkához, mivel az izraeli állampolgárságú másodrendű vádlottnak, Leonid Kolchinski meghatalmazott ügyvédje lemondott megbízatásáról. Kolchinski szerint azért nem ment el ügyvédje a tárgyalásra, mert a szervezett alvilág megfélemlítette.

A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint Leonid Kolchinski Dietmar Clodo irányításával, illetve Vlagyimir Volkov harmadrendű vádlott közreműködésével nagy mennyiségű robbanóanyagot állított elő, és abból három pokolgépet készített, közülük kettőt értékesített.

Dietmar Clodo anyagilag finanszírozta a robbanóanyag előállítását, és laboratóriumi célokra Kolchinski rendelkezésére bocsátotta pilisszentlászlói bérelt házát. Ebben a házban, valamint Kolchinski lakásán is több, engedély nélkül szerzett lőfegyvert és nagy mennyiségű lőszert tároltak - a vádirat szerint.

A per mindhárom vádlottja 1998. június 3-a óta van előzetes fogva tartásban. Akár 20 éves szabadságvesztéssel is sújthatja Clodót a bíróság a vádiratban foglalt cselekményekért.

A bombagyártás vádja mellett ráadásul idén április 17-én egy másik eljárásban a Pest Megyei Bíróság bűnsegédként elkövetett pénzhamisítás bűntette miatt jogerősen 3 év börtönbüntetésre ítélte Clodót, és még a nyár folyamán meg is kezdték a szabadságvesztés-büntetés végrehajtását.

(MTI)

Ajánló:

A HVG írása Clodóról