Tanúk meghallgatásával folytatódott a Rapcsák-per <br/>

Vágólapra másolva!
A pert a hódmezővásárhelyi önkormányzat indította Rapcsák András ellen polgármesteri tisztségének megszüntetésére. A vádak között szerepel, hogy Rapcsák közpénzeket használt fel magáncélra, és eltitkolta a képviselők előtt az önkormányzat tényleges vagyonát.
Vágólapra másolva!

Tanúk meghallgatásával folytatódott pénteken, Szegeden a Rapcsák András elleni per. Az önkormányzat az év elején beadott keresetében kérte a Csongrád Megyei Bíróságtól, hogy szüntesse meg Hódmezővásárhely felfüggesztett polgármesterének tisztségét.

Az önkormányzat állítása szerint Rapcsák András sorozatos költségvetési törvénysértést követett el. Az önkormányzat azt állítja például, hogy a polgármester eltitkolta a testület előtt a város egymilliárd forint tartalékát. Ezenkívül az is szerepel a keresetben, hogy közpénzeket használt magáncélra, valamint szabálytalanul gazdálkodott az önkormányzat.

Az ügyben az első tárgyalás márciusban volt, majd a májusi tárgyalás elmaradt, mert Rapcsák András elfogultsági kifogással élt Csongrád megye összes bírósága és bírája ellen.

A Legfelsőbb Bíróság alaptalannak ítélte az elfogultsági kifogást. Így került sor a pénteki tárgyalásra, amelyen több tanút hallgatott meg a megyei bíróság.

Rapcsák Andrást az ellene indított fegyelmi vizsgálat miatt először tavaly márciusban függesztette fel állásából a hódmezővásárhelyi közgyűlés.

Azután újabb fegyelmik következtek, s a felfüggesztés jelenleg is érvényben van.

A képviselő-testület a közelmúltban feloszlatta magát, ezért december harmadikán időközi helyhatósági választásra kerül sor az alföldi városban.

A polgármesteri és a képviselői mandátumok addig érvényben vannak, így a polgármesteri tisztség megszüntetésére indított per is folytatódik.

Határozathozatalra később kerül sor.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.04.)