Bánk csak listán indulhatna<br/>

Vágólapra másolva!
A Magyar Hírlap értesülése szerint a Fidesz-FKGP választási szövetségről szóló tárgyalásokon a legnagyobb kormányzó párt egyértelművé tette: nem kívánja támogatni Bánk Attila kisgazda-frakcióvezető közös jelölését a Hajdú-Bihar megyei 5. számú egyéni választókerületben. A lap úgy tudja, hogy Bánk két év múlva csak pártlistán jelölteti magát.
Vágólapra másolva!

A Magyar Hírlap értesülései szerint Bánk Attila FKGP-frakcióvezető eddigi egyéni választókörzetében, Berettyóújfalun saját jelöltet indít a Fidesz. A nagyobbik kormánypárt sehol sem kívánja támogatni Pallag Lászlót, az olajbizottság kisgazdaelnökét. Pallag Lászlóra vonatkozó információnkat két kisgazda-elnökségi tag is megerősítette. Bánk Attilával kapcsolatban a lap megtudta, hogy más körzetben indulhatna, ám a frakcióvezető valószínűleg kizárólag pártlistán szerepel majd a 2002-es választásokon. Az 1998-as választásokon Bánk Attila a Hajdú-Bihar megyei listáról, Pallag László pedig a Békés megye 3. számú kerületében szerezte meg mandátumát.

Nem létezik ilyen döntés - nyilatkozta a lap Rácz Róbert, a Fidesz Hajdú-Bihar megyei kampányfőnöke. A politikus elmondta: a két párt megállapodásától függ, hogy Bánk Attila közös jelöltként indul-e a parlamenti választáson. Amíg ezt az egyezséget nem kötik meg, s annak sarokpontjai ismeretlenek, addig önmagában a kérdés is értelmezhetetlen - szögezte le Rácz. Bánk nem kívánt nyilatkozni, mert tudomása szerint a koalíciós tárgyalások során még nem születtek ilyen konkrét megállapodások. Pallag elmondta: őt még nem értesítették a döntésről, ám nem is várja el, hogy támogassák. "Bízzák csak nyugodtan rám, hogy mit csinálok 2002-ben!" - jelentette ki.

Vig György-Havas Iván

(Magyar Hirlap)

Korábban:

(2000.11.03.)