Közpénzből támogatják Torgyán választói körzetét<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az Agrárinnovációs Kht. - ez a cég rendelte meg korábban a holland gazdák betelepítéséről szóló tanulmányt - május elején kötött szerződést az FTC-vel. Eszerint a kht. május 2-től az év végéig bérbe veszi a klub szabad hirdetési felületeit 32 millió forint plusz áfáért, vagyis összesen 40 millió forintért, hogy biztosítsa a szeptemberben megrendezendő "életmódnap" programjához kapcsolódó kreatív anyag, valamint szponzorainak megjelenését. A rendezvény célja a "helyes életmód népszerűsítése, a családok összetartásának erősítése".

Bár az életmódnapot nem tartották meg, a kht. a szerződés szerint mégis három ütemben fizetett a sportegyesületnek: a szerződés aláírásakor 20 millió plusz áfát, augusztus közepén további hatmilliót, szeptember elején pedig a fennmaradó részt. A Népszava birtokában lévő dokumentumok alapján május 4-én 25 millió forintot utalt át a kht. a Fradi számlájára.

Az FVM részéről Szabadi Béla politikai államtitkár gyakorolja a tulajdonosi jogköröket az Agrárinnovációs Kht. felett. Az államtitkár 16/2000-es számú határozatában úgy döntött, hogy a 2000. évi minden egymillió forintot meghaladó szerződés az alapító kizárólagos hatáskörébe tartozik, ezért azokat jóváhagyásra be kell mutatnia a kht.-nek. Vagyis eszerint Szabadinak tudnia kellett a Fradinak juttatott közpénzről.

A Népszava birtokába jutott dokumentumok pedig azt bizonyítják: a Kht. Torgyán jóváhagyásával, de alapító okiratával és közhasznú szerződésével ellentétesen közpénzből támogatott egyházközösségeket, illetve a pártelnök választási körzetében található intézményeket. Torgyán például az AVT-t arra utasította, hogy a csegöldi görög-katolikus templom felújítására 2,4 millió forint plusz áfát, a mátészalkai - a város Torgyán egyéni országgyűlési választókörzetének központja - mezőgazdasági szakközépiskolának pedig 10 millió forintot utaljon ki. A támogatást elnyerők különböző tanulmányokat nyújtottak be, amiért cserébe megkapták a kért támogatást. Mivel ha a 10 millió forintot egyszerre fizetné ki a tárca egy tanulmányért, az már a közbeszerzési törvény hatálya alá esne. Ezért a pénzt több tételben utalták át ebben esetben. Az egyik tanulmányt "A térség agrárszakember-ellátottsága, mezőgazdasági vállalkozók helyzetének felmérése és képzési, utánképzési lehetőségek fejlesztése" címmel kellett elkészíteni. Ez áfával 3,5 millió forintot ért. Egy másik pedig, amelyik "Mátészalka és térsége EU-csatlakozást megelőző roma kisebbség felzárkóztatási lehetőségei" címet viseli, ezért áfával 4 millió forintot fizetett a kht.

Az FVM a későbbiekben gyakran használta ezt a módszert templomfelújítások vagy építések anyagi támogatásánál. Szintén Mátészalkára került az önkormányzaton keresztül a helyi görög katolikus templom építésére költött négymillió forint az AVT keretéből. Ugyancsak Torgyán választókörzetéhez tartozik Ököritófülpös, a kis település mintegy hárommillió forintot kapott a kht.-től. Egymillió forint jutott a Bugyi nagyközségben lévő Szent Adalbert-templomért Alapítványnak a római katolikus templom helyreállítására. Ez esetben a "Pest megye agrár- és vidékfejlesztési lehetősége" című tanulmány ért ennyi pénzt. Ugyanígy járult hozzá egymillió forinttal a pórszombati katolikus templom építéséhez az AVT. Ebben az esetben "Pórszombat település és térsége mezőgazdasági fejlesztésének középtávú koncepciója" címmel kellett tanulmányt készítenie a polgármesteri hivatalnak.

A hajdúhadházi református templom felújítását 3 millió forintnyi közpénzzel segítette a miniszter a "Hajdúhadház település és térsége vidékfejlesztési lehetőségei" című tanulmánya fejében. A miskolctapolcai református templom felépítéshez 2 millió forinttal, a vajai görög katolikus templom felépítéséhez 1,8 millió forinttal, a városligeti Magyarok Nagyasszonya fogadalmi templom felújításához egymillió forinttal, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya római katolikus templom belső restaurálásához 4 millió forinttal, a tiborszállási időskorúak otthonában felállítandó kápolna felépítéséhez pedig 8 millió forinttal járult hozzá hasonlóképpen a kht.

De nem csak magyarországi egyházközségek jutottak így támogatáshoz, március elején Torgyán kétmillió forint támogatásról döntött az ukrán kárpátaljai szojvai görög katolikus templom felépítése ügyében. A pénzt ebben az esetben is a közhasznú társaság bevonásával folyósították.
A közhasznú társaság Torgyán József miniszter jóváhagyásával idén mintegy 30 millió forintot juttatott különböző tanulmányok mögé bújtatva egyházközségeknek.

A hírek szerint havi apanázst is osztott az Agrárinnovációs Kht. A Népszava birtokába jutott dokumentumok szerint idén januárjában harminchatezer forintot utalt át a közpénzből gazdálkodó cég Szilágyi Dénesnek, Mátészalka polgármesterének, májusban például százhuszonkilencezer forintot, júliusban pedig tiszteletdíj címén harminckétezer forintot. Mátészalka Torgyán József agrárminiszter, FKGP-elnök egyéni országgyűlési választókörzetének központja.

Szilágyi Dénes írta alá az önkormányzat nevében a kht.-vel azokat a tanulmányok elkészítésére vonatkozó szerződéseket, amelyek lehetővé tették, hogy Torgyán jóváhagyásával, de az AVT alapító okiratával és közhasznú szerződésével ellentétesen közpénzből támogassa az önkormányzat bevonásával a mátészalkai szakközépiskolát, illetve a helyi görög katolikus templom építését.

Dobos Ferenc, az FKGP Borsod-Abaúj Zemplén megyei elnöke is szerződéses viszonyban állt az AVT Kht.-vel. 1999 decembere elején az AVT havi nyolcvanezer forintos díj fejében tanácsadással bízta meg a kisgazda politikust. Dobosnak, aki az Északtej Rt. elnök-igazgatója is, elsősorban az északkelet-magyarországi régióban, Miskolc térségében kellett beindítania a fejlesztési kht.-k működését. Dobos üzletemberként is kapcsolatban áll a kht.-vel, hiszen év elején ötmillió forintos szerződést kötött az AVT-vel az a Ferro Platz Rt., amelynek elnök-vezérigazgatója szintén a megyei kisgazda elnök. Emlékezetes: korábbi sajtóhírek szerint Dobos "A térnyerés lehetőségei a térségi médiában" címmel állítólag feljegyzést írt Torgyánnak a borsodi újságírók megvesztegetésének lehetőségéről. Dobos később mindezt cáfolta, a lap írásszakértővel próbálta bizonyítani, hogy a nyilvánosságra hozott íráson Dobosé a kézjegy.

[origo]