Pénzbüntetést kért az ügyész a Papp Gyula ellen folyó perben<br/>

Vágólapra másolva!
A koszovói magyar KFOR-parancsnok ellen folyó perben az ügyész pénzbüntetés kiszabását kérte Papp Gyulára. Négy másik vádlott-társát pedig eltávolítaná a honvédség kötelékéből. Az alezredes ügyvédje védence felmentését kérte a bíróságtól.
Vágólapra másolva!

Pénzbüntetés kiszabását indítványozta perbeszédében a katonai ügyész Papp Gyula alezredesre, a koszovói magyar KFOR-kontingens volt parancsnokára kedden a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa előtt.

Az október 6-án kezdődött büntetőperben Papp Gyulát elöljárói intézkedés elmulasztásával, csalással és magánokirat-hamisítással, elöljárói hatalommal való visszaéléssel, valamint lopással vádolja a katonai ügyészség.

Az ügyész Papp Gyula négy társának - akiket az ügyészség csalással és okirat-hamisítással vádol - a Magyar Honvédség állományából való elbocsátását indítványozta.

Az ügyész az iratismertetést követő perbeszédében hangsúlyozta: Papp Gyula nagyon komoly és el nem hanyagolható szerepet játszott abban, hogy a kontingens teljesíteni tudja feladatait, és nem vitathatóan a jó szándéktól vezérelve nem tartotta be azokat a normákat, amelyek nemcsak az erkölcsbe, hanem a büntetőjogba ütköznek.

Papp Gyula ügyvédje védőbeszédében kijelentette: ez olyan ügy, amelyben a megfeszített, kemény munkával komoly elismerést kiharcolt magyar koszovói kontingens, sőt a honvédség egészének becsülete, jó hírneve forog kockán.

Zeke László ügyvéd védence valamennyi vádpont alóli felmentését kérte.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.17.)