Kövér László sokallja a megkülönböztető jelzést használók számát <br/>

Vágólapra másolva!
Kövér László, a Fidesz elnöke túlzottnak tartja azoknak a körét, akik jelenleg megkülönböztető jelzést használhatnak a közutakon. A pártelnök ezt hétfőn egy marcali lakossági fórumot követően nyilatkozta a médiáknak.
Vágólapra másolva!

Megítélése szerint a hat közjogi méltóságot és a két védett minisztert kivéve nem indokolt, hogy mások is használhassanak megkülönböztető jelzéseket a közlekedésben. - Kivéve a rendkívüli eseteket és a diplomáciai testületeket szállító konvojokat - fűzte hozzá.

Kövér László utalt arra, hogy tudomása szerint a miniszterelnök már korábban utasította Pintér Sándor belügyminisztert, vizsgálja felül az 1996-ban Kuncze Gábor akkori belügyminiszter által aláírt erre vonatkozó rendeletet. Nógrádi László közlekedési miniszter szombati balesete bizonyára felgyorsítja a felülvizsgálatot - valószínűsítette a Fidesz elnöke, aki maga is beszélt erről a belügyminiszterrel.

Kövér László reményét fejezte ki, hogy az ellenzék nem kovácsol politikai tőkét a balesetből.

(MTI)

Korábban:

(2000. január 12.)