Saját szállodája felrobbantásával fenyegetőzött egy bajai férfi<br/>

Vágólapra másolva!
Egyelőre nem tudni, hogy N. István mi okból akarta felrobbantani a tulajdonában lévő bajai Banara Szállodát.
Vágólapra másolva!

A férfi a délután órákban pisztollyal a kezében érkezett a hotelba, elkergette a biztonsági őrt, majd közölte, hogy négy német túszt tart fogva, és a birtokában levő robbanóanyaggal a levegőbe röpíti az épületet. Az időközben kiérkező rendőrök erős gázszagot éreztek - mint később kiderült, a tulaj kinyitotta a gázcsapot -, ezért lezárták a környéket. Hamarosan megérkeztek a tűzoltók, a mentők, a készenlétis rendőrök, valamint a kecskeméti Hírös Kommandó tagjai is, de a fenyegetőző csakis vezető beosztású emberrel volt hajlandó tárgyalni.

A szabadságát megszakító bajai rendőrkapitány, Gyurosovics József alezredes vállalkozott a nem mindennapi feladatra. Beszélgetés közben a kapitány egy óvatlan pillanatban kiütötte a robbantással fenyegetőző férfi kezéből 7.65-ös kaliberű pisztolyát, majd a kommandósok ártalmatlanná tették a robbantással fenyegetőző férfit.

Az este fél hétkor véget érő akció során bebizonyosodott, hogy a német vendégek túszként való felhasználása blöff volt. N. Józsefet előállították a Bajai Rendőrkapitányságra, kihallgatása folyamatban van.

(HavariaPress)