Göncz Árpád: Köszönöm, Magyarország!<br/>

Vágólapra másolva!
Ma leköszön a rendszerváltás utáni Magyarország első köztársasági elnöke, aki tíz évig volt hazánk legnépszerűbb politikusa. Göncz Árpád hivatali idejének elején aktívan részt vett a napi politikai életben, mandátuma lejártához közeledve azonban egyre inkább passzivitásba vonult.
Vágólapra másolva!

A harmadik köztársaság első köztársasági elnöke több időt töltött hivatalban, mint elődei, Károlyi Mihály, Tildy Zoltán, Szakasits Árpád, majd Szűrös Mátyás együttvéve. Hivatali idejének több mint felében "ellenzéki" elnök volt. Bár a jobboldali kormányokkal időnként igen fagyos volt a viszonya, az elmúlt tíz évben mindvégig Magyarország legnépszerűbb politikusa maradt. Sőt a 78 esztendős, leköszönő államfőt a nemzeti-konzervatív szavazók is rokonszenvvel kísérték. A távozása előtti hónapokban népszerűségi indexe magasabb, mint korábban bármikor.

Göncz Árpád "kétféle" államfő volt: eleinte aktív, majd reprezentatív. Államfői aktivitása alapján hivatali idejét három részre lehet osztani. Az Antall-kormány idején, különösen 1990 és 1993 között viszonylag kisebb legitimitációjával is maximálisan kihasználta közjogi lehetőségeit. A kormány akaratával akkor többször is szembefordult, ezért Antall József miniszterelnökkel állandósultak konfliktusai. Alkotmánybírósági felülvizsgálatát kezdeményezte öt törvénynek, köztük a kárpótlási, az igazságtételi és a frekvenciagazdálkodási törvénynek, s ellenszegült a kabinet szándékával a rádió- és televízió-vezetők leváltási-kinevezési procedúrájakor is. A médiaháború idején az MDF még azzal is megvádolta, hogy lépései a parlamenti demokrácián alapuló közjogi rendszer megdöntésére irányulnak. A taxisblokád egyik jellemző epizódja volt, hogy a megmozdulás sokadik éjszakáján felajánlotta a blokád egyik vezéralakjának: néhány órát pihenjen parlamenti kanapéján. Ugyanakkor jó néhány gesztust tett a jobboldali választóknak. Ő volt az első közjogi méltóság a harmadik köztársaságban, aki az "Isten engem úgy segéljen" fohásszal zárta parlamenti esküjét. Az 1992. október 23-ai incidens után elment Tatabányára turul-szobrot avatni, és képviseltette magát Horthy Miklós 1993-as újratemetésén is. Az első ciklusban 22-szer szólalt fel a parlamentben, öt önálló törvényjavaslatot terjesztett be és 71-szer vett részt az Országgyűlés ülésén.

A Horn-kormány időszakában már jóval passzívabb volt. Ebben nyilvánvaló szerepet játszott bevallottan baloldali értékrendje is. "Azt hiszem, én vagyok az átlagmagyar. A középérték. Felülről, alulról nézve. Valószínűleg ugyanazt érzem, ugyanazért vagyok dühös, ugyanazt szeretem, ugyanattól hatódom meg és ugyanazt fogalmazom meg önmagamban, mint ő" - fogalmazott 1994 végén Göncz Árpád.
Az MSZP-SZDSZ-kabinettel való jó együttműködését jelzi az is, hogy 1994 végén azt nyilatkozta: a koalíciónak "jelen pillanatban" nincs alternatívája. 1995-ös újraválasztása után pedig néhány hónappal kijelentette: az elnöki funkció jelentősen átalakult, s már kevésbé politikai, mint inkább társadalmi jellegű feladatokkal jár együtt az államfői hivatal. 1994 és 1998 között mindössze két törvényt - az összeférhetetlenségit és a privatizációst - küldött vissza újratárgyalásra a parlamentnek. A Bokros-csomagot az alkotmányos aggályok ellenére hat nappal újraválasztása előtt aláírta. Az ellenzéki jobbközép pártok részben azzal is indokolták, hogy 1995-ben Mádl Ferencet jelölték államfőnek, hogy szükség van egy "ellensúlyra" a kormánytúlerővel szemben. Az öt évvel ezelőtti köztársaságielnök-választáson a szükséges 258-nál eggyel több szavazattal nyert Göncz Árpád. A kormánykoalíció akkor 277 fős volt. Csak 349 képviselő voksolt, mert a kisgazdák távollétükkel tüntettek, amiért nem közvetlen államfőválasztásra került sor. Mádl Ferenc 76 szavazatot kapott. "Egy köztársasági elnöknek nincs programja. Ő maga a stílus" - nyilatkozta nem sokkal újraválasztása előtt. Ebben az időszakban mindössze négyszer szólalt fel az Országgyűlésben, az üléseken tizenötször vett részt, és sokkal többet utazott külföldre.

A reprezentatív államfői szerepen nem változtatott a Fidesz-kormány megalakulása után sem. Az utóbbi két évben már jóformán csak a miniszteri eskütételen volt jelen a parlamentben, s többnyire a nemzetközi ügyekre korlátozta szereplését. Igaz, hogy az Orbán-kormány nem tekintette fontosnak a jó kapcsolatot az államfővel. Például megszüntette a Horn-kabinet idején bevezetett gyakorlatot: a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a házelnök közös reggelijeit. Göncz Árpád teljesen visszavonult a napi politikából. Még olyan esetekben sem reagált, mint amikor például az igazságügyi miniszter nem ellenjegyezte Kunos Péter kegyelmi kérvényét, amelyet ő aláírt. A Horthy-korszakból "átmentett" Corvin-kitüntetések ellen sem emelt szót, pedig az ellenzék egyet nem értése mellett azt is hangsúlyozta: aggályosnak tartják, hogy egy ilyen magas kitüntetést ne az állam, hanem a kormány feje adományozzon. Elemzők szerint Göncz Árpád nyolc-tíz éve nem hagyta volna szó nélkül a háromhetes ülésezési rend bevezetését vagy a csonka médiakuratóriumok felállítását. A hivatali ideje végéhez közeledő köztársasági elnök azonban már lépett fel a kormány ellensúlyaként.

Hetvennyolc év krónikája

1922. február 10-én született Budapesten (édesapja Göncz Lajos, édesanyja Heimann Ilona).
1944-ben szerzett jogi doktorátust a Pázmány Péter Tudományegyetemen.
1942-45 között az Országos Földhitelintézet jogásza.
Politikai pályafutása a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártban kezdődött, a párt főtitkárának titkára volt. Eközben a Független Ifjúság budapesti szervezetének elnöke, s a Nemzedék című hetilap felelős szerkesztője 1947-48-ban. 1948-tól állásnélküli, majd 1949-51 között autogénhegesztő és csőlakatos. 1951-56 között talajvédelmi technikus, üzemszervező agronómus.
1952-től folytatta tanulmányait is: négy évet elvégzett a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, diplomáját azonban nem szerezhette meg, a börtönből szabadulván kizárták az egyetemről. 1957-ben a Bibó-per másodrendű vádlottjaként - "a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló kísérlet" miatt - ítélték életfogytiglani börtönre, ebből több mint hat évet töltött le. 1963-ban amnesztiával szabadult.
1963-tól szakfordítóként, 1965-től műfordítóként és szabadfoglalkozású íróként dolgozott.
1983-ban József Attila-díjat kapott, 1989-ben Wheatland-díjban részesült az angol irodalom kiváló tolmácsolásáért.
1991-ben a Premio Mediterraneo díjat kapta meg.
Drámaíróként ismert alkotása a Magyar Médeia, Mérleg, Rácsok, Pesszimista komédia, Perszephoné. Sarusok címmel regénye (1974), Találkozások címen novelláskötete (1980) jelent meg. Száznál több mű - többnyire angol és amerikai szerzőktől - fordítója (J. Baldwin, E. I. Doctorow, W. Faulkner, W. Golding. E. Hemingway, W. Styron, S. Sontag, J. Updike, E. Wharton stb.).
A Magyar Írószövetség fordítói szakosztályának vezetője 1981-től 1989-ig.
1988-89-ben az Írók Szakszervezetének elnöke, 1989 decemberétől 1990 szeptemberéig a Magyar Írószövetség elnöki tisztét is betöltötte, azóta a szövetség tiszteletbeli elnöke.
Az 1990 tavaszán megtartott első szabad választásokon a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjévé választották.
1990. május 2-ától az új Országgyűlés elnöke volt. - tisztségében az alkotmánynak megfelelően ellátta a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke teendőit is.
1990. augusztus 3-án az Országgyűlés a Magyar Köztársaság elnökévé választotta.
1995. június 6-án - újabb ötéves időtartamra - ismét Magyarország köztársasági elnökévé választották meg.
1946-ban nősült. Felesége Göntér Mária Zsuzsanna diplomás szociális gondozó, tisztviselő, majd ipari munkás volt. Két fiuk és két lányuk van, s eddig hét unokájuk született.
Szabadidejében szenvedélyesen olvas és szívesen hallgat zenét.

(Magyar Hirlap)