Alelnök helyett igazgatósági tag a bankjegyeken<br/>

Vágólapra másolva!
Megváltoztatták az MNB alapszabályát, hogy az alelnökhiány ne legyen akadálya a bankjegykiadásnak. Két igazgatósági tag is aláírhat a papírpénzeken - derül ki a felügyelő- bizottság jelentéséből.
Vágólapra másolva!

Bankjegyek őrizhetik majd az utókornak, hogy az ezredfordulón évekig feszült volt a viszony a miniszterelnök és a jegybank elnöke között. Az MNB felügyelőbizottságának az Országgyűlés számára készült és nyilvánosságra hozott jelentéséből kiderül: meg kellett változtatni a Magyar Nemzeti Bank alapszabályát, nehogy törvénysértést kövessenek el az alelnökök hiánya miatt. Eddig ugyanis csak a jegybank elnökének és az alelnöknek a neve szerepelhetett a bankjegyeken, és legalább két alelnöknek kellett a bankjegyet ellenjegyezni, de már régóta csak egy alelnöke van az MNB-nek.

Orbán Viktor korábban kijelentette, hogy nem továbbítja a köztársasági elnökhöz Surányi György alelnöki kinevezésre tett javaslatát, a korábbi alelnökök mandátuma viszont lejárt. Az MNB alapszabályát ezért úgy módosították, hogy az igazgatóság két tagja lehet a bankjegyen az aláíró, de nevük alatt nem szerepelne semmi, vagyis az sem, hogy nem alelnökök.

A jegybanktörvényből és más rendelkezésekből arra a következtetésre jutottak a felügyelőbizottságban, hogy nem kell változtatni a Jegybanktanács összetételén, annak ellenére, hogy a törvényalkotó egyértelmű szándéka a kiegyensúlyozottság volt, ezért a delegált szakértők és a jegybank vezérkara kiegyenlített számban vett részt a tanácsban.

Az alelnökök kiesésével felborult az egyensúly, de a felügyelőbizottság nem talált jogi kényszert, amely miatt helyre kellene állítani azt. A jelentés részletesen levezeti, hogy miért jogszerű az aránytalanság, illetve miért nem távozhatnak a delegáltak.

(Népszava)