Elhagyhatták a kórházat a klórgáztól rosszul lett gyulai strandolók

Tünetmentesen hazatérhetett az a 11 strandoló, akiket a hét végén a Gyulai Várfürdő nemrégiben átadott hullám-medencéjéből klórgáz-mérgezés gyanújával szállítottak a gyulai megyei kórházba.

A fürdőzők, köztük gyerekek a hullám-medencében lettek rosszul, és mindannyian köhögésre, nehéz légzésre, maró érzésre panaszkodtak, ami valószínűsíti a klórgáz-irritációt. Mivel a vízben a soron kívüli mérés sem talált a megengedettnél magasabb klórtartalmat, kiürítették a medencét, ahol szombaton és vasárnap a tervező, a kivitelező és a fürdő vezetése a közegészségügyi hatóság munkatársaival közösen keresték a probléma forrását, amit a rosszullétet szenvedett fürdőzők elmondásainak segítségével sikerült is megtalálni.

Kiderült, hogy egy konstrukciós hiba - amit azóta kijavítottak - okozta balesetet. Cséfán Lajos, a fürdő igazgatója hangsúlyozta, hogy egy olyan sajátos helyzet keletkezett, amihez még hasonló sem alakult ki, és amiben szerinte sem a tervező, sem a kivitelező nem hibáztatható.

A hét végén elvégzett beavatkozások és átalakítások után az igazgató szerint elképzelhetetlen, hogy hasonló eset bármikor is megismétlődjön, és a közegészségügyi hatóságok a napokban engedélyezhetik a gyulai hullám-medence újbóli megnyitását.

(MTI)

Ajánló: