Bíróság elé áll Pelikán László

A Pesti Központi Kerületi Bíróság szeptember 18-án kezdi tárgyalni a "rendőrségi aranyügy" néven elhíresült bűncselekmény-sorozatot. A csempészett ékszerek vásárlása miatt az ORFK egykori gazdaságvédelmi vezetője, az adórendőrség élére jelölt Pelikán László is a vádlottak padjára kerül. Az egykori rendőrtiszt a napokban távozott az adóhatóságtól.

Megütközést keltő bűncselekmény-sorozatot derítettek fel 1998-ban a vám- és pénzügyőrség nyomozói az Országos Rendőr-főkapitányságon. Egy budapesti asszony, D. Istvánné 1996-tól csaknem két éven át házalt csempészett arany ékszerekkel - többek között - a rendőrség épületeiben. Mint a vizsgálat kiderítette, Törökországból származik az a több mint két kiló nemesfém, amelyet D.-né ismeretlen csempészektől vásárolt, összesen négymillió forint értékben. A behozatali fémjel nélküli tárgyakért grammonként 2000 forintot fizetett és 2200 forintért adta tovább.

A nő, ismerősei révén szabad bejárást kapott a BRFK Deák téri épületébe, később a Teve utcai rendőrpalotába. Utóbbi helyen még állandó irodát is biztosítottak a rendszeresen érkező zugkereskedőnek. A rendőrség alkalmazottai körében a "méltányos árak" mellett a részletfizetési lehetőség is népszerűvé tette D.-né áruját. Azt a vásárlók is tudták: csempészholmit kínál az asszony.

Az eljárás során nyolc személyről bizonyította be az ügyészség, hogy különböző összegekért vásároltak D.-né aranyából. A kereskedő és hét nő mellett, egyedüli férfiként Pelikán László egykori ezredes ül a vádlottak padjára. Pelikán, aki korábban a Pest megyei főkapitányság gazdaságvédelmi vezetője, majd az ORFK hasonló részlegének irányítója volt, csaknem négyszázezer forint értékben vásárolt részletre ékszert.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke, Simicska Lajos Pelikánt bízta meg az adórendőrség felállításával és őt jelölte a szervezet vezetői posztjára is, az ügy kirobbanását követően azonban felfüggesztette a munkavégzés alól.

Pelikán László ezután az APEH elnökének tanácsadójaként dolgozott, egészen a legutóbbi időkig. A napokban e posztjáról is távozott.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságra 1999 augusztusában nyújtotta be a vádiratot a VI-VII. kerületi ügyészség, az első tárgyalás pedig 2000. szeptember 18-án lesz. Valamennyi vádlott szabadlábon védekezik. Az aranyneppert üzletszerűen, jelentős értékű vámárura elkövetett vámorgazdaság bűntettével, nyolc társát pedig vámorgazdaság vétségével vádolják. Mint a büntető törvénykönyv kimondja: aki csempészett vámárut vagyoni haszon végett megszerez, elrejt vagy elidegenítésében közreműködik, vétséget követ el. Ezért egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. Ugyanennek minősített esete - ezzel vádolják D. Istvánnét - akár három év börtönt is jelenthet.

A vádirat tanúsága szerint a szakértői vélemények, az okiratok, a lefoglalt bűnjelek és a tanúvallomások mellett a vádlottak vallomása is bizonyítja a vámorgazdaság elkövetését.

Az üggyel kapcsolatban - a házalók rendőrségi beléptetése és szabad üzletelése miatt az ORFK-n, a budapesti és a Pest megyei főkapitányságon belső vizsgálatra és fegyelmi felelősségrevonásokra is sor került. Ennek nyomán többen "csendben" távoztak is a testülettől.

(Népszava)