Kiosztották a dinnye-Oscart Hevesen

Gulyásné Kovács Gizella meggyesegyházai termelő huszonkét kilogrammos dinnyéje nyerte el a Magyarország legnagyobb érett görögdinnyéje címet pénteken Hevesen.

Az egyik helyezett
A magyar görögdinnye hazájában, immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a hagyományos dinnyeversenyt, amelyre ezúttal Békés, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyei gazdák vitték el terményeiket.

A szakemberekből álló zsűri nem csupán a gyümölcs méretét vizsgálta, hanem azt is hogy emberi fogyasztásra alkalmas-e a benevezett dinnye; az éretleneket ugyanis kizárták a versenyből.

A fej-fej melletti dinnye-bajnokság második helyezettje mindössze 40 dekagrammal maradt le, a harmadik helyezett 18.5 kilogrammos volt. A díjnyertes görögdinnyéket a közönség a díjkiosztás után elfogyasztotta.

A versenyzőknek, a zsűri elnöki tisztét ellátó Bálint György - a tv-ből is ismert, Bálint gazdaként emlegetett jeles kertészmérnök - nyújtotta át a díjakat. Az első helyezett 50 ezer, a második 10 ezer, a harmadik helyezett pedig 5 ezer forintos pénzjutalmat kapott.

(MTI)

Ajánló: